Délvidék Kiemelt 

Ismert szabadkai születésű sportoló, aki örül a tüntetéseknek és elege van Koszovó kérdéséből!

Nem éppen hétköznapi jelenség, ha egy szerb sportoló némi tisztánlátásról tesz tanúbizonyságot.

A szabadkai születésű Nikola Kalinić kiváló kosarazó, aki jelenleg az isztambuli Fenerbahçe sorait erősíti, rendhagyó interjút adott a Blic napilapnak.

Egyebek között kijelentette: tisztában van azzal, hogy sok nemzettársa elítéli majd, de akkor is ki kell mondani, hogy Koszovó már évtizedek óta elveszett. Ezt a kérdést végre le kellene zarni, véli Kalinić.

– Nem vagyunk mennyei nép, csupán egy jelentéktelen kis pont a világ hatalmas térképén, hangsúlyozta.

A Szerbia-szerte zajló demonstrációkról a következőket mondta:

– Belgrádot és részben Újvidéket leszámítva, az országban egyre rosszabb a helyzet. Nagyszerű, hogy az emberek végre felkeltek és tiltakozni kezdtek az igazságtalanság, a butaság és a pökhendiség ellen. A tüntetések sikeresek lesznek, ha olyen szavahihető emberek állnak az élükre, akik képesek felelősséget vállalni minden kimondott szóért és ígéretért.

Így folytatta:

– Szükséges, hogy a közéleti személyiségek, köztük a sportolók is felemeljék a hangjukat és nyíltan kifejtsék a véleményüket a társadalomról, amelyben élnek – nyilatkozta Kalinić, aki ezek után biztosan nem lesz Vučić kedvenc sportolója. Még kevésbé lesz az, ha esetleg ő is bekapcsolódik a rezsimellenes folyamatba.

Hasonló bejegyzések