Greg, a délvidéki homoszexuális lett a Való Világ című valóságshow „bronzérmese”
Hatalmas üdrivalgással vette kezdetét a VV9 döntője, ahol Zsu, Greg és Hunor szálltak harcba a 36 milliós fődíjért – írja a Blikk.
A műsor kezdetét követő néhány percben Nádai Anikó és Puskás Peti a stúdióba szólította a finalisták, ahol már részeredményeket is láthattunk.
Néhány percnyi beszélgetés után a két műsorvezető bejelentette, hogy máris kihirdetik a harmadik helyezett, aki nem más lett, mint Greg. A fiú mindenkinek köszönetet mondott, végül pedig sok sikert kívánt Zsunak, hiszen úgy gondolja, hogy itt az ideje egy női győztest avatni.