Az orvosok és gyógyszerészek is csatlakoztak a szerbiai tiltakozó polgárokhoz
Ezt Rade Panić, a szerbiai orvosok és gyógyszerészek szakszervezetének elnöke jelentette ki, hozzátéve: „kénytelenek, mert az országban nem hallatszik a szakma szava”.
„A szerbiai egészségügy az összeomlás előtt áll”
– szögezte le Panić.
Mint mondta, a rezsim ellen tüntető polgárokhoz való csatlakozás saját döntésük, csakúgy, mint ahogyan azt már egyszer megtették két és fél évvel ezelőtt, a tiltakozás ezen módját racionálisabbanak tartja, mint ha általános munkabeszüntetésbe kezdenének.
Közölte, hogy ezzel a lépésükkel Szerbia egészségügyéért, elsősorban pedig a polgárokért kívánnak harcolni, mert az egészségügyi rendszer a teljes csőd határán van. Elmondása szerint a minisztérium a február 15-i tiltakozás után máris azzal vádolta meg a szakszervezetet, hogy politikai pártok mögé bújnak.
„Számítottunk erre” – hangsúlyozta.
Panić végezetül a polgárok megértését kérte, amiért munkájukat sok esetben képtelenek az elvárásoknak megfelelően elvégezni.
(N1 hírtelevízió nyomán)