Délvidék Kiemelt 

„A rezsim ismét csúnyán átveri a gazdákat: elmarad az üzemanyag-támogatás folyósítása”

A kormány továbbra sem hozta meg az üzemanyag-támogatás kifizetéséről szóló határozatot, noha ezt maga Aleksandar Vučić ígérte meg a verseci „vendégszereplése” során.

Miroslav Aleksić, a Néppárt alelnöke felszólította a szerb elnököt és Ana Brnabić kormányfőt, közöljék a nyilvánossággal, miért verték át sokadszor a termelőket.

Továbbá emlékeztetett arra a tényre, hogy Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter 2017-ben és 2018-ban is szavát adta, hogy sor kerül az üzemanyag-támogatás folyósítására, de ez nem következett be.

Mi több, a haladók és szövetségeseik még 2012-ben megígérték, hogy évi szinten legalább egy százalékkal növelik a mezőgazdasági költségvetést. Hazudtak.

Az idei évre beharangozott 11 százalékos költségvetes helyett az agráriumnak öt  százalék sem jut.  

A hektáronkénti támogatás 2012-ben 12 ezer dinárt tett ki, mára pedig 3 ezer dinárra zsugorodott. Ebből kifolyólag elmondható, hogy a szerbiai gazdák fizetik a legdrágább üzemanyagot az egész régióban.

Miközben Vučićék költségvetési többlettel dicsekszenek,

az állattenyésztőknek múlt év júliusától tartoznak a tejprémiummal.

Szerbiában mintegy másfél millió ember él a mezőgazdaságból. A rezsim azonban évről évre csökkenti a támogatásokat és növeli az adókat.

Ha ez így folytatódik, félő, hogy a gazdák nagy része napszámossá válik az arabok által felvásárolt földeken.

(srbin.info nyomán)  

Hasonló bejegyzések