Beiktatták Nicolás Madurót
Beiktatták hivatalába pénteken Venezuela új államfőjét, Nicolás Madurót, miközben az ellenzék jelöltjének hívei továbbra sem ismerik el választási győzelmét mindaddig, amíg be nem fejeződik a szavazatok teljes újraszámlálása.
Az új államfőnek 2019-ben jár majd le mandátuma, amelyet január 10-én még a később rákban elhunyt Hugo Chávez kezdett meg. Maduro a parlament elnöke, Diosdado Cabello előtt tette le esküjét a beiktatási aktus keretében, de távollétével tüntetett az ellenzék hatvanöt képviselője. Jelen volt ugyanakkor tizenhét ország állam- és kormányfője, valamint hatvan ország hivatalos delegációja.
Az országos választási bizottság végül pénteken úgy döntött, hogy ellenőrzi a vasárnapi elnökválasztáson leadott szavazatok maradék 46 százalékát is. A testület ugyanis a szavazás befejezése után, a választáson részt vevő pártok jelenlétében ellenőrizte már a megszámlált voksok 54 százalékát, és ennek alapján jelentette be a választás másnapján, hogy Nicolás Maduro ügyvivő elnök – a néhai venezuelai államfő, Hugo Chávez kijelölt utódja – a szavazatok 50,8 százalékával megnyerte a választást, míg az ellenzék jelöltje, Henrique Capriles a voksok 49 százalékát gyűjtötte össze. Az ellenzék és az Egyesült Államok a szavazatok teljes újraszámlálását követelte.
(MTI nyomán)