Válik a spanyol hercegnő
Válni készül a spanyol király legkisebb lánya, Krisztina férje hűtlensége miatt.
Válságba került a spanyol király legkisebb lányának, Krisztina hercegnőnek a házassága férje korrupciós botránya miatt.
I. János Károly spanyol király veje, Iñaki Urdangarín ellen 5 millió eurónyi adó elsikkasztása miatt folyik eljárás.
A hercegnőt is bűnrészességgel vádolják
Házasságuk azért inoghatott meg, mert a hercegnőt azzal gyanúsítják, hogy részt vett férje üzelmeiben, ártatlanságát pedig a bíróság előtt kell bizonyítania.
A vád szerint Urdangarín és egyik üzlettársa, Diego Torres állami forrásokat csapolt meg, és több millió eurót elsikkasztott. A pénzt azon a nonprofit társaságon keresztül mosták tisztára, amelynek igazgatója maga a hercegnő volt, így keveredhetett bele ő is az ügybe.
Sokáig úgy tűnt, hogy nem kezdik ki a vádak házasságukat, hiszen a 47 éves előkelőség négy gyermekével még át is költözött az Egyesült Államokból Barcelonába.
Most azonban úgy tűnik, házasságuk zátonyra futott, hiszen a sikkasztáson kívül más is nehezíti kettejük dolgát. A spanyol El Mundo napilap szerint ugyanis előkerültek olyan e-mailek, melyek a férj hűtlenségét bizonyítják.
Tapintható a feszültség
Egy közelebbről meg nem nevezett forrás szerint érezhető a feszültség kettejük között, és Krisztina válni is kész lenne. Még ha gyermekeik előtt egyelőre el is titkolják, a problémák áthidalhatatlanoknak tűnnek, a férj bűnlajstroma pedig hosszú.
Urdangarínt és üzlettársát előzetes letartóztatásba helyezték, ahonnan 8,2 millió eurós óvadék ellenében szabadulhattak. Ha a bíróság bűnösnek találja őket a vádpontokban, 18 hónapnyi börtönbüntetést is kaphatnak.
A spanyol királyi család hivatalosan is elhatárolódott az ügytől, de ez már nem sokat segített, népszerűségük soha nem látott mélységbe süllyedt.
(femina.hu nyomán)