pasztor istvan vmszEgyéb 

Megfelelési kényszer: A képviselőház április 25-ei ülésének napirendjén sem fog szerepelni a „vajdasági nyilatkozat”

pasztor istvan vmszA vajdasági képviselőház április 25-ei ülésének napirendjén nem szerepel a Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozatjavaslat – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Pásztor István, a tartományi parlament elnöke.

A képviselőház kollégiumának egyhangú döntése értelmében a vajdasági kormány nyilatkozata akkor kerül majd napirendre, amikor ennek megteremtődnek a feltételei. „A vajdasági képviselőháznak ezt megelőzően mindenképpen meg kell választania a tartomány alkotmányjogi helyzetével foglalkozó bizottság négy tagját” – mondta a házelnök. Pásztor elmondása szerint a mai megbeszélésen úgy döntöttek, hogy az április 25-ei ülésen kinevezik a négy tagot, közülük a kormánykoalíció pártjai három, míg az ellenzék egy tagot javasol a testületbe.

„Remélem, hogy az ülésen nem leszavazással döntünk és megegyezésre jutunk a szakértők személyéről. Ezt követően megteremtődnének annak a feltételei, hogy ez a munkatestület teljes felállásban megvitassa a nyilatkozatot” – mondta Pásztor és hozzátette: az április 25-ei ülésen nem fogja megengedni, hogy vita alakuljon ki a deklaráció szövegéről, melyet az SZHP, az SZDP és az SZSZP szakadársággal illetett.

Beta nyomán Z.D.

Hasonló bejegyzések