a autonomiaEgyéb 

Úgy fest, a koszovói szerbek tényleg hozzájutottak a területi autonómiához! És a délvidéki magyarság? Mit lép majd a VMSZ?

a autonomiaA szerb kormány kiharcolta nemcsak az Észak-Koszovón, hanem a Rigómező déli területein élő nemzettársai számára is a széleskörű önrendelkezést.

Még folyamatban van a brüsszeli megállapodás elemzése és értelmezése. Nem kizárt, hogy ezen a téren akad még pár meglepetés, de az eddigi nyilatkozatok alapján az a következtetés vonható le, hogy a játszmának vége, a szerbek elérték, amit akartak. Szkipetár csizma nem léphet Észak-Koszovó területére a KFOR és a NATO, valamint az ott élő szerbek engedélye nélkül – jelentette ki Ivica Dačić szerb miniszterelnök, aki utalt rá, hogy a tartomány déli részén szétszórt, néhány zömében szerblakta település is autonóm lesz.

Ami a legfontosabb: az észak-koszovói szerbek saját rendőrséggel rendelkeznek majd.

Hashim Thaci koszovói kormányfő nem cáfolta a fentieket.

A két fél csak a megállapodás 14. pontját látja másképpen. A szerb fél szerint az ott leírtak megakadályozzák Koszovó nemzetközi szervezetekhez való csatlkozását, Thaciék szerint viszont épp ellenkezőleg: sikerült megteremteni a nemzetközi vérkeringésbe való erőteljesebb bekapcsolódás feltételeit, s ezek után várható, hogy mindenki elismeri Koszovót, mint független államot.

A koszovói szerb és az albán lakosság jelentős része egyaránt elégedetlen a megállapodással, de ez aligha számít valamit. Úgy tűnik: lefutott játszmáról van szó.

A megállapodást a szerb és az albán kormányfő aláírta. Végleges elfogadása hétfőre várható.

A Magyar Remény Mozgalom álláspontja már régóta imert: ugyanaz jár a délvidéki magyarságnak, mint a koszovói szerbeknek.

Meglátjuk, hogy a legutóbbi választásokon 63 ezer délvidéki magyar voksot összekaparó, leggazdagabb magyar párt – a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) milyen magatartást tanúsít majd a koszovói végkifejlet láttán. Van egy tippem, de mégis azt mondom, adjunk neki egy esélyt, hogy végre kimondja: egy délvidéki magyar élete ér annyit, mint egy koszovói szerbé.

F. L.

Hasonló bejegyzések