Szerbia: Rendkívüli választások júniusban?
A haladó rezsim már többször „fenyegetőzött” azzal, hogy kiírja a parlamenti szintű rendkívüli választásokat, most pedig ismét egy ilyen hír röppent fel. A forrás haladó berkekből származik, így fenntartással vesszük.
A Danas című napilap közölte, hogy
„a kormány nem hivatalos információk szerint június 23-án tartaná meg a megmérettetést”.
A lap emlékeztet, hogy a választási kampány nem tarthat 45 napnál rövidebb ideig, így már ezen a héten hivatalos döntésnek kellene születnie.
A Danas tudomása szerint Darko Glišić, a haladó párt végrehajtó bizottságának elnöke Kragujevacon tartózkodott, ahol helyi párttársaival közölte, hogy
„99,9 százalékos eséllyel június 23-án kerül sor az újabb szerbiai választásokra”.
Amennyiben igaznak bizonyulna a hír, úgy már szerdán, azaz ma ki kell írnia a kormánynak a rendkívüli parlamenti választásokat.
(Danas nyomán)