T-laszloEgyéb 

Zvezda vs. Csedó botrány: Toroczkai számon kéri a szegedi rendőrkapitányt a belgrádi szurkolók szabad őrjöngése miatt

T-laszloMint ismeretes szerdán rátámadtak Čedomir Jovanovićra az LDP elnökére, feleségére és barátaira a Crvena zvezda vízilabda klub szurkolói Szegeden. Az ügyben Toroczkai László szegedi megyei képviselő, a HVIM elnöke nyílt levélben fordult a szegedi rendőrkapitányhoz.

Tisztelt Szegedi Rendőrkapitányság! Tisztelt Zélity László kapitány úr!

Egyelőre ide írom a nyílt levelemet, mert tudom, hogy Önök is olvassák a Facebook-oldalamon megjelenő írásaimat. Ugyanakkor a Csongrád Megyei Önkormányzat pénteki közgyűlésén, mint megyei képviselő is fel fogom tenni az alábbi kérdéseimet. Korábban már fölemeltem a hangomat amiatt, hogy a Szegeden rendszeresen megforduló és balhézó szerb „szurkolók” teljesen zavartalanul tombolhatnak a városunkban. Már-már úgy tűnik, hogy szándékosság van azon tény mögött, hogy miközben a világ egyik legrettegettebb és legbalhésabb Partizan Beograd és Crvena Zvezda szurkolói teljesen őrizetlenül és a rendőrség figyelme nélkül terrorizálhatják Szeged lakóit, addig ha pár nyugdíjas gárdista koszorúzni akar valahol, rögtön egy századnyi rendőrt tudnak a helyszínre irányítani, de egy harmadosztályú labdarúgó mérkőzést is sokkal komolyabb erővel biztosítanak, mint egy Partizan meccset, ahol több száz szerb huligán őrjöng, néhány háborús veterán vezetésével. A Partizan szurkolói nemrég egy magyar szurkolót bántalmaztak Szegeden, és számos helyi lakost, családokat félemlítettek meg. Érdekes módon a hódmezővásárhelyi visszavágón, ahová már mi, szegedi szurkolók is többen mentünk, a szerbek viszont csak öten voltak, hatalmas készültséggel és kutyákkal vonult ki a rendőrség, s a meccs után feltartóztattak minket, nehogy véletlenül az előlünk elsiető szerbek közelébe érjünk. Pár nappal ezelőtt pedig a Crvena Zvezda szurkolóit ismerhette meg Szeged lakossága, akik egy helyi étteremben saját honfitársukat, egy szerb politikust, annak feleségét és egy barátját verték össze (a barátnak állítólag az arccsontja, orra is eltört). Tették mindezt zavartalanul. A szerb társaságba később jómagam is belefutottam a lakótelepen, ahol élek, de szerencsémre addig vitatkoztak azon, hogy honnan vagyok nekik ismerős, hogy időközben – továbbsétálva – elértem a házunk kapujáig. Így én, másokkal ellentétben elkerültem a lincselést. Nyilvánosan, szegedi lakosként és megyei képviselőként kérdezem a szegedi rendőrség vezetőjét, hogy ez meddig fog tartani? Miért alkalmaznak kettős mércét, s a rendőrség miért lép fel kőkeményen a magyarok ellen (akiknek az adójából él), s miért nem várja már a határon a világszerte ismert szerb huligánok csoportjait, s kísérik őket mindenhova, mint ahogy azt például a horvát kollégáik teszik? Miért nem védik meg a szegedieket? Miért érzik most már úgy a szerbek, hogy Szegedre járhatnak át balhézni, sőt még a saját politikusaikat is megverni, mert itt mindent megtehetnek? Sürgős válaszokat és intézkedéseket kérek a jövőben, mert a jelenlegi helyzet félreértésekre adhat okot egy olyan városban és megyében, ahol a rendőri vezetők, nyomozók egy részének szerb neve és származása van.

Tisztelettel:
Toroczkai László, szegedi lakos és megyei képviselő

Hasonló bejegyzések