Kiemelt Világunk 

Az EP-választás végeredménye

Az Európai Néppárt (EPP) adhatja majd a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben (EP).

Az EP mandátumbecslése alapján a konzervatív erőket tömörítő pártcsalád 173 képviselőt küldhet a 751 tagú testületbe.

A második helyezett szociáldemokraták (S&D) 147 mandátumot nyertek.

A liberális frakciónak (ALDE) Emmanuel Macron francia elnök pártjával együtt 102 mandátuma lesz.

A zöldek frakciója kissé meglepő sikert ért el: 71 tagú lesz, megelőzve az Európai Konzervatívok és Reformereket (ECR).

A hatodik legnagyobb frakció 57 képviselővel a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által létrehozott, szélsőjobboldali Népek és Nemzetek Európai Szövetsége.

Ezt követi 56 képviselői hellyel az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Nigel Farage vezette Brexit Párt szövetsége.

A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) fogja adni, 42 mandátummal.

A függetlenként politizálóknak nyolc mandátumot jut az EP, az „egyéb” kategóriába pedig 37 képviselő került, róluk egyelőre nem tudni biztosan, hogy melyik frakcióba fognak beülni.

Mintegy 52 százalékos volt a részvétel, ami magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor.

(mti.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések