Kiemelt Szerbia 

A haladó párt kiskorú gyermekeket használt fel az ellenzéket becsmérlő röplapjaik terjesztésére

A közép-szerbiai Valjevóban rendezett félmaratont, mint felemő sporteseményt, beárnyékolta a Vučić-féle párt által botrányos módon végrehajtott propaganda-hadjárat.

Már az esemény kezdetén

kislányokat lehetett látni, akik az ellenzéki politikusok, Vuk Jeremić és Dragan Đilas arcképét ábrázoló fotómontázsokat osztogattak a sportolóknak és a jelenlévő polgároknak.

A hírt megerősítette az egyik érintett gyermek is, aki az újságíró kérdésére elmondta, hogy nem is tudja, kik vannak, a fotón, de „talán politikusok” – jelentette ki.

Arra nem válaszolt, ki és miért adta neki a röplapokat – közölte a helyi Vamedia. A médium forrásai azonban megerősítették, hogy a haladók beteges akciójuk végrehajtásával kisgyermekeket bíztak meg.

A résztvevő sportolók némelyike elmondta: azt hitte, hogy a kislányok a félmaratonnal kapcsolatos hasznos információkat tartalmazó lapokat nyomtak a kezükbe.

Láthatjuk, hogy a Vučić-féle rezsim immár kiskorúakkal való visszaéléstől sem riad vissza, holott állítólag éppen ez ellen (is) küzd.

(Gerila.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések