A szerb belügyminiszter csak a középiskolát végezte el?
Az ellenzéki Oltárajtó Mozgalom (Dveri) korrupcióellenes csapata sokkoló, de mégsem túlságosan meglepő információ birtokába jutott Nebojša Stefanović rendőrminiszter iskolai végzettségét illetően.
A csak „Taknyosnak” csúfolt Stefanović (Vučić egyik leghűségesebb embere, a haladó párt alelnöke) diplomájának valódisága eddig is kétséges volt, azonban most felmerült, hogy még a főiskolát sem végezte el!
A jelenlegi belügyminiszter 2014-ben ugyan kapott egy végzést a Megatrend International Expert Consortium Limited felsőfokú oktatási intézményben elvégzett tanulmányairól, de
az adatbázisokban ugyanakkor nyoma sincs annak, hogy Stefanović akár egyetlen vizsgát is letett volna.
Ennek tükrében a Dveri felszólította a belügyminisztert, hogy azonnal mondjon le tisztségéről, illetve kihangsúlyozták: követelni fogják a többi állami tisztségviselő diplomáinak kivizsgálást is.
(Srbin.info nyomán)