Kiemelt Világunk 

Botránnyal végződött a Vatikán női focicsapatának külföldi debütálása (képek)

A vendéglátó csapat sportszerűtlen viselkedése miatt már a kezdőrúgás előtt le kellett fújni a Vatikán női focicsapatának külföldi debütáló mérkőzését vasárnap Bécsben – írja a katolikusvalasz.

A vatikáni csapat barátságos meccsre érkezett az osztrák fővárosba, hogy Bécs 6. (Mariahilf) kerületének női csapatával játszhasson. A vatikáni himnusz lejátszásakor azonban a bécsi csapat több tagja, a felső ruházatát felhajtva, olyan testfestést tett közszemlére, amellyel az Egyház abortuszokat helytelenítő álláspontja ellen kívántak tiltakozni (lásd a képeken alul). A helyi csapat szektorában ezzel egyidőben „A homofóbia ellen” feliratú molinót feszítettek ki, szintén a katolikusok elleni tiltakozásként.

„Az én testem, az én szabályaim”
– Abortuszpárti testfestés a bécsi Mariahilf FC játékosán.

soccer_protest_1_photo_courtesy_of_orf_martin_cargnelli_472_354_75.jpgEgy középső ujjat mutató női méh.

Az első tudósítások szerint a vatikáni csapat visszalépését a játéktól a helyszínen tartózkodó osztrák pápai nuncius, Pedro Lopez Quintana érsek rendelte el, válaszként az atrocitásra. Mint azonban a Vatikán közleményéből kiderült, maga a vatikáni csapat kívánt elállni a játéktól, amely lépéshez a nuncius csak a beleegyezését adta.

A vatikáni himnusz után a két csapat között még megtörtént a kézfogás, ezután azonban a vatikániak egy képviselője a nunciushoz ment, és a csapat nevében a mérkőzés felfüggesztését kérte tőle, válaszul a vendégfogadók méltatlan gesztusára. A Mariahilf FC játékosainak testfestéseit a nuncius páholyából megfelelően látni sem lehetett. A két csapat lehívását követően hangosbeszélőn tájékoztatták a nézőket a mérkőzés elmaradásáról.

A tüntető bécsi játékosok egy brossúrát is szétosztottak a megjelent újságíróknak, amelyben az akciójuk magyarázataként arról tájékoztatták őket, hogy nem értenek egyet azzal, hogy az Egyház elutasítja az abortuszokat és a melegházasságot. A játékosok szóvivője, Luise H. ugyanakkor azt nyilatkozta az osztrák ORF televíziós csatornának, hogy ha tudták volna, hogy a tüntetésük miatt a mérkőzés elmarad, elálltak volna az akciójuktól. A szóvivő a sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a játék törlése miatt sokak több hétnyi felkészülése veszett kárba.

A Vatikán 2019. májusában pápai áldással indította útjának a története első női labdarúgó csapatát (lásd őket a kezdőképen). A csapat a Vatikán női munkatársaiból, valamint férfi munkatársak feleségeiből és lányaiból áll. A Vatikán női FC az első mérkőzését Rómában, az AS Roma ellen játszotta, május 26-án. Az a találkozó atrocitás nélkül zajlott le.

***

FRISSÍTÉS: Kiáll a tüntető játékosai mellett az FC Mariahilf női labdarúgócsapat klubja, és a Vatikánt hibáztatja a mérkőzés lefújásáért. „Mi a klub részéről mindent megtettünk a mérkőzés folytatásáért. […] Sajnos nem tudtuk már rábeszélni a vatikáni tisztviselőket a játékra.” – írják a ma kiadott közleményükben.
 
A klub a közleményben világossá teszi, hogy tudja, milyen nagy csalódást okozott sokaknak a meccs elmaradása. Miközben ezért burkoltan a meccsen jelenlévő pápai nunciust okolják, a vatikáni női focicsapat tagjaitól bocsánatot kérnek, és a reményüket fejezik ki, hogy a jövőben még sor kerülhet velük „barátságos meccsre”.
 
A klub szerint a játékosai akciója „rá kell, hogy mutasson az Egyház reproduktív önrendelkezéshez és az LMBTIQ jogokhoz való hozzáállására”„Számunkra egyesületként fontos a tolerancia, az életmódok sokszínűsége és békés egymás mellett létezése, ahogy ezt a szivárványos szimbolikánkkal is kifejeztük. Éppen ezért megértjük a játékosaink követelését és üzenetét, az időzítését és módját azonban nem tartjuk megfelelőnek” – teszik hozzá.
 
A klub a vatikáni csapat megalakulásához is kommentárt fűzött a közleményében: „Pozitívan fogadtuk a női csapat megalakulását a Vatikánban, ez azonban csak egy apró jele az egyenlőségnek” [ti. a nőkének az Egyházban].
 
A közlemény ide kattinva megtekinthető az FC Mariahilf Facebook oldalán.
 
(Forrás: katolikusvalasz)

Hasonló bejegyzések