Vučić ismét hazudott: Eljárás megkezdését ígérte egy halálos munkahelyi balesetet szenvedett polgár ügyében, de aztán semmit sem tett
Milomir Milivojević két évvel ezelőtt szenvedett tragikus balesetet a Lučaniban lévő Milan Blagojević gyárban, de azóta sem indult eljárás a felelősség megállapítására.
Aleksandar Vučić az elmúlt héten ígéretet tett Milovan Milivojevićnek, az elhunyt munkás édesapjának, hogy legkésőbb péntekig (azaz június 21-ig) mindent megtesz azért, hogy az eljárás meginduljon. Ez azonban nem történt meg, a haladók elnöke, de más sem jelentkezett: sem az érintett családnak, sem ügyvédjüknek.
Ezt megerősítette Milovan Blagojević és Vladimir Todorić, a család ügyvédje is. Elmondták, hogy „türelmetlenül várták a telefonhívást az elnöki kabinetből, de sem Vučić, sem más nem jelentkezett”.
– Amennyiben Vučić nem tartja be ígéretét, eljövünk a feleségemmel az elnökségi épület elé, és éhségsztrájkba kezdünk. Addig folytatjuk, amíg meg nem döglünk!
– közölte Milovan Milivojević a Danas című napilappal.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
(Szerb sajtó nyomán, fotó: Gerila.rs)