Péterrévei gátőr, korábbi mezőőr állhat a családi mészárlás hátterében
Ahogyan arról a DélHír beszámolt tegnap, családi tragédia történt a Tisza-menti településen, Péterrévén.
A faluban egy férfi, feltételezhetően szerelemféltésből egy vadászpuskával kivégezte élettársát, majd maga ellen fordította a fegyvert. Portálunk értesülései szerint az elkövető H. Sándor, korábbi községi mezőőr, aki néhány éve gátőrként dolgozott a faluban a péterrévei töltés Mohol felőli oldalán.
H. Sándor korábban többször is elvált és újraházasodott és feltételezhetően ismét attól tartott, hogy elhagyják, ezért a gyanú szerint a fegyvertartási engedéllyel rendelkező férfi vadászpuskát ragadva végzett élettársával.
Portálunk több péterrévei lakost is megkeresett, ám senki sem nyilatkozott szívesen a feltételezett elkövetőről. Egyik, anonimitását kérő helyi lakos elmondta, hogy a feltételezett gyilkosról nem volt mindenkinek jó véleménye a faluban, hiszen többen azt tartották róla, hogy a ’90-es évek délszláv háborúiban többször jelentette fel a kényszerbesorozás elől rejtőzködő péterréveieket. Illetve, elmondták azt is, hogy H. Sándor több szerb előjelű pártban is megfordult, éppen ezért dolgozott az önkormányzati mezőőr cégben, majd pedig így juthatott a gátőr munkához és az azzal járó faluszéli rendezett szolgálati házhoz is.
A rendőrség elvégezte a helyszínelést Péterrévén, a holttesteket kivizsgálás céljából elszállították, a nyomozás jelenleg is folyik.