A szerb elnök „lekoppintotta” Dinkić hírhedt tervét, csak éppen a következmények lesznek tízszer súlyosabbak?
A gazdasági szakértők napi szinten bírálják Aleksandar Vučić ún. „nemzeti beruházási tervét”, amely a megalomániáját, súlyos nagyzási hóbortját tükrözi.
Többen rámutatnak: a szerb elnök gyakorlatilag átírta Mlađan Dinkić (aki egyebek között pénzügyminiszter is volt a „sárgák” idejében) azonos elnevezésű, 2006-ban hozott, majd kudarcba fulladt tervét.
Az említett évben Dinkić szintén költségvetési többletre hivatkozva – mint ahogyan az később kiderült – irreálisan nagy beruházásokat helyezett kilátásba és eszeveszett költekezésbe kezdett, ami elmélyítette az amúgy is súlyos gazdasági-szociális válságot.
A különbség most csak annyi, hogy Vučić tízszer annyi pénzt, konkrétan 12 milliárd eurót (az adófizetőktől behajtott pénzből) szándékozik elkölteni
a beteges projektjeire a következő ötéves időszakban.
Emlékeztetőül: Vučić a Szerb Radikális Párt képviselőjeként bejelentette, hogy pártja hatalomra jutása után Dinkić lesz az első, akit letartóztatnak. „Rabruháját” is mutogatta a parlamentben (a képen).
Ezzel ellentétben Vučićék választási győzelmét követően egy ideig koalícióban voltak Dinkić pártjával.
Egyes ellenzéki vezetők szerint Dinkić továbbra is Vučić egyik tanácsadója, aki nagy hatással van a szerbiai gazdasági élet alakulására.
(srbin.info nyomán, fotó: koreni.rs)