A kínai mintát követi? Bekamerázná Belgrádot a szerb belügyminiszter
Nebojša Stefanović, a haladó rezsim belügyminisztere arról számolt be, hogy a „biztonságos város” elnevezésű projektum keretében Belgrád utcáin mintegy 800 kamerát helyeznének el.
Aleksandar Vučić leghűségesebb embere leghűségesebb embere szerint ezzel visszaszorítanák a bűnözést Szerbiában, ennek igazolására pedig a fővárosban indítanák be a próbaüzemmódot.
A magas felbontású képet adó kamerák mindazokat a lokációkat fednék le, amelyeket a belügyi dolgozók „analízisei és kockázatfelmérései” alapján arra indokoltnak minősítenek
– derül ki a belügyminiszter szavaiból.
Arra is hivatkozott, hogy a világ számos nagyvárosában már működnek hasonló rendszerek. Arra azonban nem tért ki, hogy a haladó rezsim esetleg vissza is él a begyűjthető információkkal.
Kapcsolódó:
Totális megfigyelés a kommunista rezsimben: Kína élesíti a mindenkit figyelő és pontozó rendszerét
(N1 hírtelevízió nyomán)