Hogyan sikerült elpuskázni a szerbiai és délvidéki állattenyésztés talpraállításának esélyét?
Ha a szerb állam kicsit is törődött volna a mezőgazdaság, s azon belül főleg az állattenyésztés sorsával, ez az ágazat valószínűleg áthidalta volna a válságot.
Pár éve Törökország nem kevesebb mint 54 ezer tonna marhahúst vásárolt fel a világ különböző piacairól. Szerbiából 3 609 tonnát importált.
A törökök tonnánként átlagosan 3 959 eurós behozatali árat választottak ki. A szerb marhahús tonnájáért az átlagárnál jóval többet, konkrétan 5 314 eurót fizettek.
Egyébként legtöbb marhahúst Lengyelországból és Bosznia-Hercegovinából importáltak. Szerbia ezen a téren a harmadik helyet foglalta el, megelőzve Magyarországot, Ukrajnát, Romániát, Franciaországot és Litvániát.
Ennek oka abban rejlik, hogy
a szerbiai és a délvidéki állattenyésztők a jószágot nem etették génmódosított takarmánnyal,
s ebből kifolyólag az általuk kitermelt hús minőségesebbnek számított.
A törököknél továbbra is nagy népszerűségnek örvend a szerbiai (és persze a délvidéki) borjúhús.
Amikor azonban drasztikusan megugrott a borjúhús iránti török kereslet, Szerbia területén mindössze 12 ezer borjút hizlaltak. Az állatok legnagyobb részét levágták és kiszállították. (A törökök egyébként) az átlagnál 34,2 százalékkal többet fizettek ezért a húsért.
A szakemberek szerint a fentiek tükrében rengeteget lendíthetne a szerbiai állattenyésztésen és általában a mezőgazdaságon, ha Délvidéken 100 ezer borjút, valamint a Közép- és Dél-Szerbiában ugyanannyi borjút tenyésztenének.
Az államnak meg kellene teremtenie az intenzívebb termeléshez szükséges feltételeket, pl. megfelelő módon serkentenie a gazdákat.
Sőt, ezt már régen meg kellett volna tennie.
Ez a rezsim azonban sajnos nem fogta fel a szóban forgó ágazat súlyát és jelentőségét.
(makroekonomija.org és srbin info nyomán)
