Délvidék Kiemelt 

A VMSZ elnöke a szabadkai migránshelyzetről beszélt, de nem mondott semmit

Szabadkán ismét elszaporodtak a bevándorlók, egyre növekvő aggodalmat okozva a helyi polgárok körében, nemrégen írtunk erről mi is. Az alábbiak közöljük, mi a véleménye erről Pásztor Istvánnak.

A haladókhoz dörgölőző pártelnök a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorának nyilatkozott, ahol elmondta, hogy „a hatóságok dolga lenne, hogy kötelezzék a bevándorlókat, hogy a helyi befogadóközpontba menjenek és ott is tartózkodjanak, ne pedig szétszórtan a város egész területén” – olvasható a VMSZ honlapján.

Pásztor kiemelte, nem állapot, hogy régi vasúti kocsikban vagy a pályaudvar területén tanyázzanak a migránsok:

„Az a fajta közállapot, ami kezd kialakulni Szabadkán, az tarthatatlan, mert zavarja a város lakóit. Zavarja azokat, akik normálisan élik a mindennapjaikat. Az, amit a párhuzamos úton látni lehet, a vasút mögötti utcákban, az azt gondolom, hogy joggal háborítja fel az embereket.

Joggal mondják azt, hogy márpedig ebben a városban ezt nem lehet csinálni, hogy közkúton mosakodjanak, hogy közkúton mossák a ruháikat. Azt gondolom, hogy ez nem elfogadható.”

Eddig tart Pásztor helyzetelemzése, tehát

ebben a súlyos kérdésben, csakúgy mint más, a délvidéki magyarokat is érintő kérdésekben (például a határátkelőkön uralkodó kaotikus állapotokat illetően) szemmel láthatóan elzárkózik a kérdések és problémák megoldásától.

Vajon akkor miért nevezik is a VMSZ-t a délvidéki magyarság „érdekképviseletének”?

(vmsz.org.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések