Szerémségben, az egykori magyar királyi bortermő vidéken nemesített rezisztens szőlőfajták
A második világháború után Délvidéken a Karlócai Szőlészeti Kutató Intézetben (Sremski Karlovci) megkezdődött a szőlő nemesítése, amely később integrálódott az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági fakultásba és azután mint szőlészeti kísérleti telep maradt mindmáig.
A kitűzött célok és az alkalmazott génforrások alapján az itt nemesített új fajtákat több csoportba lehet osztani. Kezdetben a nemesítés alapvető célja az őshonos fajták minőségének javítása volt. A 70-es években a célok kiszélesedtek a szőlő fagytűrésének javítására. Azután, az 1980-as években már a szőlőnemesítés célja minőség fokozása mellet a gombabetegségekkel szemben ellenálló fajták előállítása volt. Ez utóbbi a növényvédő szerek lényeges csökkentésének fontos előfeltétele. Többé nemcsak a termés mennyiségének, minőségének és biztonságának fokozása a cél, hanem a környezetkímélés és a növények, emberek egészségvédelme is.
Manapság már jól ismertek a betegség-ellenállóság genetikai forrásai (Alleweldt, 1985; Cindrić – Korać, 1998; Di Gaspero 2013), bár az ideális génkombináció eléréséhez évtizedes kitartó szisztematikus munka szükséges. A keresztezésekkel különböző tulajdonságokat hordozó gének természetes úton kombinálódhatnak, így alakulnak ki az új genotípusok, amelyeket azután vegetatív úton lehet szaporítani. Az ellenállóság hordozói, donorai az interspecifikus fajták, amelyek az Európai (Vitis vinifera L.) kelet-ázsiai (Vitis amurensis Gmel.) és több észak-amerikai faj (Vitis labrusca, Vitis riparia, Vitis aestivalis, Vitis lincecummi, Muscadinia rotundifolia) összetett keresztezésével jöttek létre.
Hosszú utat kellet megtenni, amíg sikerült olyan génkombinációkat kapni, amelyekben elvesztek a vad fajok negatív jellemzői és a pozitív, a nemesítés céljául kitűzött tulajdonságok kerekedtek felül, a termés mennyiségét, minőségét és az ellenállóságot illetően is (Cindrić és mtsai, 2003).
Rezistens szőlőfajtáink első generációja
A kelet-ázsia-i Vitis amurensis fajt a 70-es évek közepén vontuk be a nemesítésbe. Ennek a fajnak fő jellemzői az igen magas fagytűrés és a rövid tenyészidő. Nem a faj vad változatát, hanem a Kunbarát és Kunleány fajtákat használtuk, melyeket magyar nemesítők, Tamási István és Koleda István a Budapesti Kertészeti Egyetem Nemesítési Tanszékéről állítottak elő (Koleda, 1975). Ezeket a fajtákat kereszteztük a nyugat-európai, jó minőséget adó fajtákkal (Cindrić és mtsai, 2000). Az új genotípusok génállománya 87,5% Vitis vinifera és 12,5% Vitis amurensis. Ebből a generációból a volt Jugoszláviában hat fajta kapta meg az állami minősítést: Zlata (Irsai Olivér x Kunleány), Liza (Kunleány x Szürkebarát), Mila (Kunleány x Ottonel muskotály), Petra (Kunbarát x Tramini), Rani rizling (Olasz rizling x Kunbarát) és Lela (Olasz rizling x Kunbarát). Ezekből a két legjobbat mutatjuk be.
