A fertő baszatkai szökőkútja
És itt a nyár. Évek óta nem volt már nyár. És most itt van. Alakja félelmetesebb, mint valaha, vagy csak nekem tűnik úgy, mert már elfelejtettem, hogyan fest pontosan. A nap rózsaszín labda, saját izzadságcseppjeit fröcsköli. A járókélőnek az a benyomása, hogy esőcseppek hullanak a fejére a felhőtlen égboltból. Holott csak a nap verejtékezik. Egyre sápadtabb a színe, az emberi szem nyugodtan belenézhet, nem vakul meg fényétől. Viszont alig elviselhető, forró, már-már fojtogató levegőt áraszt.
Baszatka külvárosában kiapadt a sártenger. Irgalmatlan porfelhők emelkednek a magasba. Csak gázálarcban vagy hóhércsuklyában lehet közlekedni. A külvárosiak mégis óriási lelkesedéssel menetelnek a központ irányában. A nyár hirtelen bezavarását jelként élik meg, átvillan az agyukon, hogy talán most kéne kiszabadulni a provincia provinciájának a puncijából. Az örökösnek tűnő őszi sárban (mely időnként frankóra feléledt) képtelenek voltak közlekedni. Most viszont csak a vénasszony aszott bőrére emlékeztető talajon és a sűrű porrétegen kellett végigmasírozni, hogy az áhított központba érjenek. Az esetleges őrjáratok vagy torlaszok sem szegik a kedvüket és elszántságukat, hogy behatoljanak a központba.
Íme, máris itt vannak a határvonalon. Senki sem állja útjukat. Egy árva fogdmeg sincs a láthatáron. Torlasz szintén sehol… Illetve, mi is ez? Hatalmas tükör. No, ezt meg minek tették ide? Nem érdekes, majd megkerülik. Elindulnak balra. Továbbra is tükör. Nem látszik a vége. Vissza, jobbra. Tükör, tükör, tükör. Mindjárt beverik – gondolják magukban. Repülnek a téglák, de bumerángként visszaverődnek a téglafalról és szétloccsantják a dobálódzók koponyáját.
A tanácstalan tömeg fel sem ocsúdhat, amikor egy rosszmájú, borvirágos orrú, tízszeresére felnagyított hím varjú föléje repül és megafonba túrva a csőrét hangosan károgja az igazságot:
– Ez a tükör azért van itt, hogy leköpjétek magatokat. Rémkövér üzeni, hogy megérdemlitek, mert rászavaztatok. Nyeregben hagytátok, amikor még kiüthettétek volna. Most már baszhatjátok. Meg azt is üzeni, hogy a tükörfal mögött van az a hatalmas szökőkút, amiért helyi járulékot fizettetek éveken keresztül, s amire ráment az egész járási költségvetés. Ti sohasem fogjátok látni a szökőkutat, sohasem spriccelhetitek meg magatokat hűs vízével. Főljetek meg a saját zsírotokban, ha maradt a csontvázatokon. No, pá!
A tükörfal másik oldalán a Rémkövér tiszta pucéran, óriási potrohával áll a szökőkút alatt, Utolsó István, Utolsó László (irigy disznó, aki Rémkövér helyébe szeretne lépni) és Utolsó Imre pedig szappanozzák a hátát és a seggét. Báthory Katalin doktornő, Imre felesége szakszerűen csapolja óriási hasából a zsírt. A henteslegény a helyszínen friss töpörtyűt süt a lecsapolt zsírból. Lókupec Miklós iskolaigazgató, aki erre az alkalomra hatszáz kisdiákot vezényelt a szökőkút elé, büszkén vezényli a pionír kórust. A harmadik dalocska után Rémkövér saját zsírjából sütött töpörtyűt töm a kis szájacskákba. A diákok kétharmada örül, a többiek másképpen látják a dolgot. Indián nyár elé nézünk – mondja az egyik lábgomba és helyet cserél a másikkal.
R. Z.
