28 éve kezdődött Szarajevó ostroma, a koronavírus pedig újra elhozta a kijárási tilalmat

1992. április 6-tól kezdődően a bosnyák fővárost négy évig tartották folyamatosan ostrom alatt a szerbek. Hogyan vészelték át Szarajevó lakói a mindennapokat, az izoláltságot, az élelmiszerhiányt és a különböző járványokat? És mi a helyzet most, hogy a koronavírus miatt újra kijárási tilalom van? – teszi fel a kérdést Lénárd Anna az azonnali.hu-n megjelent írásában.

A híres Maršala Tita, azaz Tito sugárút Szarajevó fő közlekedési ütőere, egyben a város legfontosabb történelmi eseményeinek színtere. Az itt álló Nemzeti Múzeum körül olyan sírkövek találhatók a kertben és a kerten kívül is, amik Európában egyedülállóak. Ezek a hatalmas középkori faragott kőtömbök – úgynevezett stećakok – 2016 óta a UNESCO világörökség részét képezik. Alattuk egykor azok a bogumilok nyugodtak, akik bár egyistenhívő keresztények voltak, sem a pápa, sem az ortodox pátriárkák fennhatóságát nem fogadták el, és többségük tagadta a szentháromságot is. Emiatt aztán mind a nyugati, mind a keleti keresztény egyház üldözte őket, és bár az oszmán birodalom terjeszkedése idején sokan közülük muszlimmá váltak, más csoportjaik a török uralomnak és az iszlám felvételének is ellenálltak.

Boszniában közel 60 ezer ilyen hatalmas síremlék áll szabadon a meredek hegyoldalakkal egészen egyedülálló tájképet alkotva, egy részüket régészek gyűjtötték össze a múzeum épülete köré. A sírkövek tanúi voltak annak, hogy a második világháború idején horvát nacionalisták itt akasztották fel a fasiszta rezsim politikai ellenfeleit. A sugárút akkor még Ante Pavelićnak, a horvát usztasamozgalom megalapítójának, a náci Németország által fenntartott Független Horvát Állam vezetőjének nevét viselte. 1945. április 6-án aztán Tito nevét kapta meg a főút, és azt viseli mind a mai napig. A név túlélte Jugoszlávia széthullását, a rendszerváltást és Szarajevó ostromát is 1992-96 között.

1941-ben ezen a napon támadták meg a német haderők Jugoszláviát, és négy évvel később ugyanezen a napon ért véget Jugoszlávia számára a második világháború. Pontosan egy évvel később pedig 1946. április 6-án alkotta meg Juraj Neidhardt építész a háború áldozataira emlékező Örök Lángot, amit később szintén a Titóról elnevezett sugárút egyik csomópontján helyeztek el.

1992-ben pedig április 6-án kezdődött Szarajevó négy évig tartó ostroma is.

Mi vezetett idáig?

Az előző nap, április 5-én mintegy 150 ezren tüntettek a nevezetes sugárúton, a Nemzeti Múzeum tőszomszédságában álló parlament előtt a békéért és a rendszerváltás után kialakult politikai feszültségek, fegyveres megmozdulások és az egyre inkább fenyegető háború ellen. A vegyes etnikumú tömeget leginkább a várost körülvevő hegyek tetején megjelenő tankok látványa nyugtalanította. Sokan az érezhetően tehetetlen kormány lemondását is követelték. A tüntetőknek arról nem volt tudomásuk, hogy a bosnyák fővárost valójában ekkorra már teljesen körülvették a volt Jugoszlávia hadseregének a tankjai. Ezt a hadsereget pedig a volt Jugoszláviából megszülető Szerb Köztársaság vezetője, Slobodan Milošević és szövetségese, Radovan Karadžić kontrollálta.

1990-ben a kommunista párt elvesztette a választásokat Jugoszlávia mindegyik, egyre inkább függetlenségre törekvő utódállamában, kivéve Szerbia-Montenegróban, ahol Slobodan Milošević sikeresen hangolta át a kommunizmus híveit a szerb nacionalista eszmékre. Boszniában abból a célból indított háborút, hogy az ország nagy részét a születőfélben lévő Szerb Köztársasághoz csatolhassa, és ezzel Szerbia-Montenegró területét és politikai hatalmát növelje.

Fő politikai szövetségese ehhez a vegyes etnikumú Bosznia-Hercegovinában a boszniai szerbek vezetője, Radovan Karadžić volt, vele szervezte meg Szarajevó ostromát. Mindehhez Európa egyik legjobban szervezett hadereje állt a rendelkezésére: a volt kommunista Jugoszlávia hadserege. Ahhoz, hogy a várost és a területet Szerbiához csatolhassák, etnikai tisztogatással kellett megszabadulniuk a nem szerb lakosságtól.

Az Európa Jeruzsálemének is nevezett Szarajevó részben azért vált célponttá, mert Mostarral és Tuzlával együtt a multikulturalitás szimbóluma volt a régióban. Ezekben a városokban ma is együtt állnak a katolikus és ortodox keresztény templomok a mecsetekkel és zsinagógákkal.

Az ostrom fő oka azonban a számottevő muszlim lakosság volt. A velük való együttélés pedig nem fért bele a krisztoszlavizmus eszméjébe még akkor sem, ha a kommunista Jugoszláviában a világon egyedülálló módon a muszlim meghatározás nem vallási csoportra, hanem etnikumra vonatkozott.

Hogyan kezdődött az ostrom?

A parlamenttel szemben állt az a Holiday Inn Hotel, amit még a szarajevói olimpia alkalmából építettek, és ami stratégiai fontosságú elhelyezkedésének köszönhetően a jugoszláv titkosrendőrség fontos központja volt, emellett politikai pártok találkozóhelye, sőt, 1992-ben a Karadžić család ideiglenes lakhelye is.

1992. április 5-én innen nyitott néhány szerb nacionalista orvlövész tüzet a fegyvertelen tüntetőkre. A támadás célja a káoszkeltés volt. Azt remélték, hogy a támadás hatására a tömeg pánikba esik és szétoszlik, miközben a támadó hadsereg elfoglalja a TV-székházat és olyan kulcsfontosságú épületeket, mint a parlament és az önkormányzatok.

A tüntetők azonban ahelyett, hogy menekültek volna, megtámadták a hotelt, és foglyul ejtették az orvlövészeket, akik addigra már hat áldozatot ejtettek. A szarajevói rendőrség akadályozta meg a lincselésüket, és tartóztatta le őket. Karadžić pedig ultimátumot küldött a szarajevói rendőrségnek: ha másnapig nem engedik el az orvlövészeket, megkezdik a város ostromát.

Ilyen volt a leghosszabb ostrom

Így kezdődött meg másnap a 20. század leghosszabb városostroma, ami háromszor annyi ideig tartott, mint annak idején Sztálingrádé; mintegy 350 ezer embert izolált a külvilágtól és tartott nélkülözésben stresszben pontosan 1425 napon keresztül.

Ezalatt körülbelül 14 ezer ember halt meg és 70 ezer ember sebesült meg könnyebben vagy súlyosabban.

A közel négy év alatt számos járvány is pusztított a városban, elsősorban hepatits A és vérhas. A járványok leküzdésében az egyik fő nehézséget az okozta, hogy az elektromos áram kimaradása miatt a kommunista toronyházak magasabb emeleteire nem jutott fel a víz. Az emberek ezért az óváros középkori kútjaihoz és a köztéri csapokhoz voltak kénytelenek hosszú sorokba állni. Mivel összesen körülbelül 35 ezer épület sérült meg és omlott össze, sokan váltak menekültté a saját városukban. Az ebből adódó összezártság és hajléktalanság szintén elősegítette a járványok terjedését.

Az ostrom alatt számos orvosi feljegyzés született a lakosság egészségi állapotáról. Ezek nagyrészt a támadásokban elszenvedett sérülésekről és halálesetekről számolnak be. De számos személyes emlékezés is megjelent többek között részletes beszámolókkal arról, hogy a lakosság milyen megküzdési stratégiákat alkalmazott a túlélés érdekében.

Ivana Maček antropológus felteszi könyvében a kérdést: a félelem ellenség volt vagy barát? És valóban, a kialakult stressz részben segítette a túlélést, részben rombolta az áldozatok immunrendszerét. A járványokkal összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy az ostrom alatt elmaradt védőoltásoknak hosszútávú következményei is lettek a városban, például az 2010-11-es mumpszjárvány.

A mentális ellenállást tudatosan is segítették azzal, hogy a hosszú megpróbáltatások alatt a helybéliek folyamatosan szervezték a legkülönbözőbb szórakoztató és közösségi programokat, illetve koncerteket.

Ezek egyike volt a híressé vált Miss Ostromlott Szarajevó szépségverseny, aminek képei megjelentek a U2 híres videóklipjében is. Maga Bono az ostromlott városban töltötte 1995 szilveszterét, de az együttes csak a felszabadulás után adott itt koncertet 1997-ben. 1994-ben az Iron Maiden frontembere, Bruce Dickinson szökött be a városba, hogy koncertet adjon szólózenekarával, a Skunkworks-szel. Helyi együttesek, mint például a Muha Band is sokat forgattak és koncerteztek az ostrom alatt.

A folyamatos aktív társasági élet mellett az itt élők a tisztaságra is ügyeltek. A nők kifejezetten szépen öltöztek az ostrom alatt is, és a fehérneműjüket is különösen rendben tartották, mert sosem tudták, melyik pillanatban kerülnek kórházba, esetleg halottaságyba, és nem akartak szégyenkezni (mindezt Lejla Somun genderszakértő feljegyzéseiből tudjuk). Habár a lakosság nagy része a kommunizmus évtizedei után nem gyakorolta a vallását, a judaizmusra és az iszlámra jellemző rituális mosakodás kulturális hatása megmaradt.

A kevés vizet ugyan be kellett osztani, de a kéz- és arcmosásra folyamatosan ügyeltek. Egy korábbi Gallup-kutatás szerint Boszniában mosnak legtöbben tudatosan kezet Európában a WC-használat után. És itt a legjellemzőbb az is, hogy nem lépnek be a szobába utcai cipőben.

Hogyan élnek Szarajevóban a koronavírus járvány idején?

A városban ma is jól láthatóak az egykori ostrom nyomai. A hegyoldalak, ahol korábban gyerekek szánkóztak, 1992-95 között hirtelen temetővé változtak, ahol ugyanúgy szabadon helyezték el a sírköveket, mint egykor a bogumilok a középkorban. Mivel az ostrom alatt elesetteket az itt élő muszlimok vértanúnak, azaz sahídoknak tekintették, ezeket a temetőket zöld lámpával világították meg naplemente után.

A városban egymás után újítják fel a szétlőtt épületeket, de rengeteg helyen még most is látszanak a lövedéknyomok. Az aszfalton felrobbant kézigránát pedig sok helyen emelet magasan verte le a vakolatot a környező házakról. Ezeket repedéseket gyakran szándékosan nem tüntették el, hanem bekeretezve meghagyták emléknek, amiken a járókelők szeme fennakadhat.

A nyomok azonban nemcsak a városképben, de az ostromot átélt generáció gondolkodásában és lelkében is élénken élnek. A túlélők sok családtagjukat elvesztették, sérüléseket szereztek, többen poszttraumás stressztől szenvednek és olyan pszichiátriai betegségektől, mint a depresszió vagy a paranoia.

A közel 400ezres lakosú város tömegközlekedését leállították, és teljes a kijárási tilalom 18 év alattiaknak és 65 éven felülieknek. Előbbiek most élnek át először ilyesmit, de az idősebb generáció fejében még élénken élnek az ostrom emlékei.

A koronavírus-járvány öt kontinensen érzékenyen érinti szinte minden ország lakosságát. De vajon hogyan fognak a szarajevóiak megküzdeni az új megpróbáltatással, mikor az egészségügyi minisztérium egy 2012-es felmérése szerint a lakosság 73 százaléka küzd különböző, stresszel összefüggésbe hozható problémával az alig három évtizede évekig ostrom alatt tartott városban?

Forrás: Azonnali.hu

FOTÓK: Bakó Bea / Azonnali (Szarajevó, 2018)