Óbecse az első világháborúban

1914. június 28-án Szarajevóban Ferenc Ferdinánd merénylet áldozatává vált a szerb Gavrilo Princip keze által. Viszont nem a szabadság érkezett helyébe, mint ahogy azt a Balkán egyes népei várták, hanem háborút szított. Szerbia megtámadásával kitört az első világháború, amely részben érdek háborúnak is nevezhető. Vidékünk lakosai pedig egyik legnagyobb kárvallottjai az akkori eseményeknek.

Az óbecsei dobosok a szenttamási vásárkor, július 20-án hirdették meg az általános mozgósítást a magyar seregbe. Ezzel elszakadtak a családjaiktól a katona köteles férfiak (40 éven aluliak) viszont az itthon maradt időseket is megfosztották a járművektől mert katonai célokra vitték el. Ezzel gyakorlatilag megbénult a földművelés. Napról napra rosszabb lett a helyzet, hisz az élelmiszerek nagy részét begyűjtötték a hatóságok a háborúra hivatkozva. Így már az éhínség veszélye is fenyegette Óbecsét, ezek az intézkedések pedig csak a háború elő szelei voltak.

1915-ben érkezett a hír “árpavetéskor” hogy Semiszl-t elfoglalták az oroszok. Ennek hatására minden “feleslegesnek tartott” zsírt, lisztet és más élelmiszereket begyűjtöttek ezzel pedig bevezették városunkban is az élelmiszer jegyet. Ez már háborús pánikra adott okot. A 101-es ezred katonái átkutatták a tanyákat eldugott élelmiszerek után kutatva. Ennek tudatában a lakosok a földbe ásták el a gabonát. Az éhínséget és a nyomort csak növelte az a tény, hogy 500 sebesültet kellett ellátnia Óbecsének, azt itt kialakított hadi ellátóban. Majd magyar katonák és hidászok megérkeztek a városba, akik pedig hidat emeltek a “Döglött”-Tiszán, vagyis a folyó holt ágán.

1915-be rohamosan érkeztek városunkba az orosz hadifoglyok. A gazdák és földművesek terménybetakarításhoz igényelhették őket 2-től 20 foglyot minden földbirtokos kaphatott. Szemtanúk elmondása szerint ezek a foglyok katonák voltak és rendes vallásos emberek. Mindegyik ágya felett fent lógott a családja védőszentje képe. Kevés élelemért és fizetésért dolgoztak a tanyákon. De örültek is egyben, hogy a magyar gazdák tanyáin élhettek, egyszerű emberek mellett.

1916-ban meghalt Ferenc József és a szent életű Károlyt avatták királlyá. Ez az esemény kisebb fellélegzést adott a nép számára, de a háború tovább nyomasztotta az embereket. Ebben az évben érkezik Óbecsére a 37-ik bihari ezred katonái. Sok bihari fiú végül itt is házasodik meg. 1917-ben megérkezik Óbecsére a 26-os vadászezred. Hadak jöttek és mentek át a városon, érkeztek majd búcsúzkodtak is egyből az 1915-16-17-es években. 1918-ban pedig eljöttek a legnehezebb idők, amikor a háborúról már nem csak hallottak az óbecsei emberek, hanem annak szele már megcsapta a Tisza-menti települést is.

A város plébánosa Jauch Ferenc volt a betegek és sebesültek őrangyala. Mindenütt ott volt ahol segítségre szorultak a lakosok az élelem, és cigaretta mellé a lelki vigaszt is adott. A szegényeket felkarolta és a konyhájára vitte őket, szintén onnan a fekvő betegeknek is szállítottak ételt. Ám még ebben az évben még életét vesztette és április 11-én tartották temetését. Ez a nap az egész város gyásznapjának minősült. Az egész város kivonult a temetőbe maga Váradi László érsek temette 20 pap kíséretével. “Ilyet még Becse nem látott.”

1918 nyarán már érezni lehetett a Monarchia bukásának közeledtét. A katonák sorra szökdöstek haza a frontról. Óbecse határa tele volt nemzetiségi dezertőrökkel, akiknek többsége nem is helybéli vagy pedig magyar. Ezek a tanyákon rejtőzködtek el a helyiek csak “Lógósoknak” nevezték. A várost különösen megviselte amikor a visszavonuló német hadsereg 20.000 katonája három napra tábort vert. Alig hogy tovább álltak  a németek egy páncélvonat futott be az állomásra és ágyúit a város több pontjára irányította. A község vezetőinek sikerült elérni hogy 20.000 forint fejében tovább menjenek és sértetlenül hagyják a várost, ők pedig tovább robogtak északnak.

1918 novemberében megérkeztek a leszerelt katonák szerelvényei Óbecsére. Hajnali lövöldözésük felriasztotta az egész várost. Fosztogatásba kezdtek és feldúlták a földművesekből és iparosokból álló várost. A helyőrség és a kevés csendőrség se tudott annyi megvadult emberrel mit kezdeni, így menekülőre fogták, velük együtt menekült a magyar lakosság egy része is. A szökevények november 3-án kifosztották a 12-ik vadászzászlóalj raktárát. November 4-én vasárnap megkezdőzött az “őszirózsa forradalom” Óbecsén. Éjszaka feltörték a “Szép-zsidó” üzletek boltjait, utánuk következtek a többi üzletek kifosztása. A gazdák házai sem úszták meg, így történhetett meg hogy Dr. Tripolszki János, az akkori község elnök a mai (helyi elnevezés)“kis mozival” szembéli házát is kifosztották. A “nép” mindenhol a katonák nyomában volt. A fosztogatásokat felváltotta a gyújtogatás. A város központja a pogácsa a templomok és a községháza közötti kerek tér olyan volt mint egy csatatér. A nagy “forradalmárok” betörtek a városházára is ahol a nagyteremben a hatalmas Thán Mór: A magyarok bejövetele olajfestményét darabokra tépve dobálták ki az ablakon. A Zöldfás utcán a helyi Árendás zsidóhoz is betörtek, aminek a mai rendőrlaktanya helyén borkereskedés volt. Az alkohol csak tovább növelte a kedélyeket. Kocsiszámra vitték el az élelmet és ruhaneműket. Végül a megmaradt higgadt lakosság összefogásával megalakult egy Néptanács majd a Nemzetőrség. Ezzel a fosztogatók kiszorultak a tanyavidékre. A Néptanács lovas csapatokat küldött a szállások védelmére. A rend csak a francia rendfenetartó csapatok megérkezésével állt helyre. Ezek decemberben érkeztek Óbecsére és 2-3 hónapot tartózkodtak itt. A fosztogatóktól még a békés lakodalmas népet is őrizni kellett. 1918/19 telének elmúltával átadták a hatalmat az új jugoszláv hatóságoknak. Miután 1918 november 3-án Ausztria és Magyarország Páduában aláírta a fegyverszünetet majd 11-én megtették a németek is. Nem csak a háború szűnt meg hanem az Osztrák-Magyar Monarchia is. Trianoni békediktátum értelmében Vajdaság területét Szerbia kapja meg és létre jött az új Jugoszláv állam. Óbecse a Stari Becej nevet kapta. Vajdaságban 1920 nyaráig a forint volt a fizetőeszköz később kivonták a forgalomból. A háború okozta sebek lassan begyógyulnak a városon persze a tárgyilagos nyomok, és normalizálódik minden. Persze a magyar kulturális pusztítás amit végezte legfőképpen Thán Mór: A magyarok bejövetele olajfestménye kárpótolhatatlan, és egy újabb töredékét vesztette a város magyarságából. A világháború után is megőrizte jelentőségét Óbecse és a környék központja maradt. A város lakossága számban is gyarapszik az első világháború után is. 1936-ban már szükséges volt megalapítani egy új egyházközösséget Becse vasúti vonalán túl levő részén Újfalun Becse III. nevén. Illetve Szent Margit vikáriát. 1937-ben nagyjából 21.000 lakos volt számlálható a polgárok 1/3-a görögkeleti vallású 2/3-a katolikus. 1938-ban az újfalusi egyházközösségnek a politikai Község 700 négyzetméter területet ajándékoz templom és plébánia építés céljából. Ez képezi a ma Becse-Újfalu központját.

Fékevesztett vérengzés.

1939.szeptember 1-én Adolf Hitler lerohanja Lengyelországot. A történelem soraiban ez a második világháború. 1940 decemberében megkötötték a felszínes “magyar-jugoszláv örök barátságot” ami 1941. április 7-ig volt érvényben, miután Jugoszlávia megszűnik létezni és az új államhatalom támadásokat indít magyar területek ellen. Hsvét elött néhány nappal Horthy Miklós parancsba adta a Délvidék visszafoglalását. Bácska Magyarországhoz került, Bánát pedig német fennhatóság alá Szerrémség egy része pedig horvát kézre. Április eleje tájt átvonult Óbecsén egy menekülő szerb királyi század. A rossz vas teleptől egész a községházáig nyomultak. Dr. Galambos és az akkori pravoszláv pópa rábírták őket, hogy békében keljenek át a városon ne bántsák a lakosságot. Bácsföldvár alatt saját maguk önkéntesen leszereltek és elégették minden katonai felszerelésüket. Április 13-án felszabadult Óbecse. Az első pár biciklis honvéd Péterréve felől érkezett húsvét reggelén. Újvidéket ekkora már el lepték az ejtőernyősök. Még ezen a napok jöttek a magyar utászok Topolya felől kocsikkal. A magyar gyors csapatok írja Dr. Draskóczy Ede:

“Harcok után érkeztek Becse főterére mégsem jutott eszükbe, hogy az 1918-as eseményeket hasonlókkal torolják meg”

A szemtanúk állítása szerint a huszárok és honvédek békésen csendben érkeztek meg húsvét hétfőjének reggelén. A régi fatelepen a mai szegényház mögötti részen vertek tábort, ahol ma beépített háztömbök találhatóak. Pár nap pihenő után tovább is álltak délnek tartva. Úgy tűnt az élet normalizálódik. 1942 és 43-ban béke uralkodik a városban kivéve 1942 január és februárját az úgy nevezett razzia időszakát. Csúrogon és Zsablyán partizán-megmozdulások vették kezdetét. Ezek Óbecsére is kiterjedtek, ahol két rendőrt brutálisan agyonlőttek. A csendőrök ugyan is helyszíneltek egy háznál, amit feljelentettek, hogy partizánokat bújtat. Valóban bújtattak a ház lakói partizánokat, akik szintén lelőtték a nyomozni kívánó csendbiztosokat és menekülőre fogták. Kb 4 km-re Becse alatt fogták el egyikőjüket. Az elkövető nő volt. Ennek következtében a rendőrség össze szedte a magyar és szerb “kommunistákat”. A mai “Central”(a két templom közötti sarkon található) színházban és a régi rendőr laktanyán tartották őket fogva ítéletig. Ugyan ekkor végeztek a becsei zsidókkal és a zsilipnél a jég alá vetették őket. Ezek az események megrázták és elbizonytalanították Óbecse polgárait. Minden bajt tetőzött a tavaszi talajvíz. Oly annyira feljött a Tisza, hogy a tanyán élő emberek csónakkal jutottak be a városba.

1944 augusztusában és szeptemberében többször is bombázók repültek át a város felett. Ez akadályozta az iskolák működését is egyben. A partizán megmozdulások is egyre gyakoribbak lettek. Ennek hatására a magyar hatóságok 1944 szeptember végén nemzetőrséget hozott létre és ellenőrizte a vidéket. Ekkora már a “Medenacs” vagyis a Mézesdüllő jóformán tele volt partizán bujdosókkal. Októberre mindenki a háború végének eljövetelét várta. A lakosok közül is sokan menekültek. 7-én éjszaka már komoly tűzharcok voltak hallhatóak Bánát irányából. A város vezetősége az esti órákban 5-6 óra körül mások csak 8-án elhagyták a várost és rengeteg polgár követte őket. A tanyák udvarai megteltek bizonytalan menekültekkel, akik nem tudták elhagyni a várost. Október 8-án 5 órakor megérkezett Óbecsére a Vörös Hadsereg. Az oroszok rajvonala a villanytelephez 1 km-re húzódott be. A katonák békén hagyták a tanyákon élő szegény nincstelen embereket, csak annyit kiáltottak be hogy: Van német? A nincs válaszra tovább mentek. 1944 október 9-én a menekült lakosság lassan vissza szivárog a városba. De még két hétig legalább fejetlenség és káosz uralkodik mivel még folytak kisebb harcok. Voltak akik ellen akartak állni nem fogadták és a kommunista megszállást..

1945-ben véget ért a háború mely 50 millió ember életét követelte meg. Megalakult az Autonóm Vajdasági Tartomány Jugoszlávia keblein belül, a látszólagos jó lét érdekében. Amelyben Becsének a járási székely szerepe jutott. A háború utáni nehézségeket követően 1947-ben számos család kényszerült elvándorolni Óbecséről.

Statisztikai adatok Óbecséről

A plébánia és a város fejlődését leghűbben az anyakönyvek tükrözik. Anyakönyveinket 1757-től ezeket az adatokat tartalmazzák.

Ha figyelmesen megnézik a táblázatot látni hogy 1960-tól rohamosan fogy a keresztelések száma, ellenben az elhalálozások aránya többe-kevésbé növekszik vagy pedig ugyan az mint az előző években.

Mi az oka ennek? Gondolkozzunk!