A kihalt Szabadka

100 éve írták a lapok:

Félnek a szerbek.

— Este 7 órakor záróra. —

— A kihalt Szabadka. —

Az antant békeszerződése rövid ideig elszakítja tőlünk Bácskát. Sok magyar testvérünket idegen hatalom alá helyezett az igazságtalan békeszerződés

Bácskából jövő kiutasítottak mondják, hogy dacára annak, hogy Bácskát az antant a szerbeknek adta, mégis nagyon idegesek. Tudjak, hogy ebbe úgy mi, mint az ott lévő magyarok nem nyugodnak bele.

Most, hogy a békeszerződést aláírták s a Bácskában élő magyarok előtt nyilvánvalóvá lett Bácska elszakítása Magyarországtól, a szerbek különös rendszabályokat léptettek életbe.

A szerbek félnek, hogy rendzavarások lesznek. Ezért elrendelték, hogy este 7 órakor mindenki köteles lakásába térni és a zárórát a kávéházakra és vendéglőkre szintén esti 7 órában állapították meg.

Este 7 órakor alig kezdi bontogatni szárnyait a sötétség, a szabadkai utcákról lassan eltűnik a sétálók lármás tömege és a város kihalt, néma lesz. Amikor az utcákra ráborul a szürkület, a korzó nagy ívlámpái hiába öntik szét fehér sugaraikat, az emberek sietnek haza, a város néma, csendbe borul.

A szerbek azt mondják ezt az intézkedésüket csak rövid ideig léptették életbe, egy-két hét múlva megengedik. hogy a rendes záróráig, este 12 óráig tartózkodhasson a lakosság az utcákon.

(Forrás: Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1920. június 9 / 20. évfolyam 23. sz.)

A békeszerződés gazdasági hatásai.

Dr. Kresz Károly előadása.

II.

Kétségtelen, hogy az összes feltételek között, melyek a békeszerződésben foglaltatnak, legszomorúbb és legsúlyosabb Magyarország szétdarabolása.

A magyar birodalom 325.000 négyzetkilométernyi területéből mindössze 90.000 négyzetkilométer marad meg és közel 20 milliónyi lakossága mintegy 7 ½ millióra csökken.

Hogy a magyarság szempontjából és politikailag mit jelent az, hogy Szent István koronájának birodalma darabokra hull és több milliónyi színmagyar és székely idegen uralom alá jut, azt hangsúlyozni felesleges. — De Magyarország nemcsak politikai, hanem gazdasági egység is.

— Elég sokszor rámutattak már arra, hogy Magyarország úgy földrajzi, mint geológiai és vízrajzi tekintetben oly természetes egységet képez, amelynek felbontása és szétdarabolása nemcsak a megmaradt kis Magyarországnak, hanem az elszakadó országrészeknek is vitális gazdasági érdekeit támadja meg. — Egységre predesztinálja egész folyamrendszere és vasútvonalainak szerves fejlődöttsége is, amely szervesség és fejlődés nem véletlen műve, aminek legeklatánsabb bizonyítéka az, hogy a XIV. és XV. század kereskedelmi útvonalai a mai vasút-rendszerrel lényegben teljesen összeesnek.

Vessünk egy rövid pillantást arra, hogy az ellenségeinknek odaítélt területeknek elszakítása reánk nézve mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi tekintetben milyen mérhetetlen veszteséggel jár.

Vegyük szemügyre először a mezőgazdaságot, amely — agrárállam lévén — iparunk jelentékeny részének és kereskedelmünknek is alapja.

Magyarország egész területének (Horvátország nélkül) 1913-ban 45 %-a, összesen 12,800.000 hektár volt szántóföld, amelynek elvész 42 %-a. Mintegy 55 millió métermázsát kitevő kenyérmag termékéből — a lisztet beleértve — cca. 17 ½  millió mázsát vittünk ki külföldre, több mint 400 millió korona értékben — természetesen békebeli jó koronát kell érteni, — ami egész kivitelünknek közel 20 %-át tette ki. — Kivitelünk a megmaradó területről, ha a termelés megint normális lesz, ami ha az idén nem is, de 1921-re remélhető, legfeljebb 7 millió métermázsára lesz tehető. — 46 millió métermázsát kitevő tengeri-termelésünknek elvész 40%-a, ami sertéstenyésztésünket fogja megnehezíteni, és 13 millió métermázsa zabtermésünknek ¾ része, ami lótenyésztésünkre súlyos csapást jelent.

6 ½ milliónyi szarvasmarha-állományunknak 70%-át

7.3 milliónyi sertés-állományunknak 56 %-át

1.6 milliónyi ló -állományunknak   60-%-át

6.6 milliónyi juh-állományunknak   75-%-át

veszítjük el. — Szarvasmarhakivitelünk 1913-ban 162 millió koronát, sertéskivitelünk 130 millió koronát tett ki és így állatállományunk ezen csökkenése fontos exportlehetőségtől foszt meg, egészen eltekintve attól, hogy a bolsevizmus és a románok pusztításai állatállományunk nagy csökkenését vonták maguk után. Az állatállomány ily nagy csökkenése súlyos veszteség bőriparunkra, valamint sok millióra rugó bőrexportunkra is. — Juhállományunk ily nagy részének elvesztése pedig gyapjúiparunknak okoz súlyos kárt.

(Folyt. köv.)

Madarász Péter: Trianoni békeszerződés gazdasági térképeinek digitalizálása, Budapest, 2014

A török béke.

Július 26-áig válaszolni kell. Párisi jelentés szerint a szövetséges hatalmak 15 nappal meghosszabbították azt a határidőt, amelyen belül Törökországnak válaszolnia kell a békefeltételekre. Az új határidő záró napja július 26.

A »bűnös« Budapest.

Ezen cikk megírására az a törvényjavaslat indít, melyet a napokban fogadott el a nemzetgyűlés s amely a főváros politikai átépítését készíti elő. A vita során keserű szavak hangzottak el a főváros ellen. Azt mondották, hogy a főváros nem állt irányadó hivatásának magaslatán s hogy Budapest bűnös. Ezért haragszik rá a vidék.

A vád azonban csak részben alapos. Valóban bűnösek voltak a főváros egyes részei, ahol az antikeresztény szabadkőműves páholy-klikkek kezében volt a vezetés, ahol a hazaellenes nemzetközi proletárdemokrácia bitorolta az uralmat, de nem szabad elfelednünk, hogy Buda mindvégig tiszta maradt a felforgató ideáktól s hogy ott nem talált magának alkalmas helyet. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a fővárosi értelmiség zöme csak annyiban volt hibás, hogy későn vette észre a fenyegető áramlatokat s velük szemben tehetetlennek érezte magát.

Ha bűnös volt is Budapest, ma már nem az. A szenvedett károkon okult, s egészséges átalakuláson ment át. Az új törvény pedig garancia arra, hogy soha többé végzetes hibáiba bele ne essék. Az új törvény megszünteti a virilizmust, mely a plutokrácia és klikkszellem, a protekció és nepotizmus melegágya volt s ezzel a főváros közigazgatását a helyes mederbe tereli. Az általános választójog új szellemet fog belevinni a közgyűlésbe, rátermett embereket fog az ügyek élére állítani és méltó helyére fogja emelni a becsületes munkát.

Remélhető, hogy az átalakulás láttára kedvezővé változik a vidék hangulata a fővárosról. Ez szükséges is, mert a mostani disszonancia nem egészséges állapot. A vidék és a főváros egyaránt egymásra vannak utalva. A főváros nem lehet a vidék ősterményei nélkül, a vidék pedig nem nélkülözheti a fővárost, mint a legbiztosabb értékesítő területet, a legforgalmasabb piacot. A falu küldi az őserőt, a város teszi azt kultúrerővé, a falu adja a márványkövet, a város faragja azt szoborművé, a falu termeli a dalt, a város formálja azt magasabb rendű muzsikává. Beteges felfogás lehet az, mely a főváros és a vidék között ellentéteket lát.

Budapest a magyar nemzeti kultúra erős vára. Négy nemzedék dolgozott azon, hogy Budapest ily kultúrgócponttá váljék, ne engedjük hát visszafejlődni, összeomlani. Ha valamikor, úgy ma van szüksége a hazának arra, hogy a főváros és vidék összefogjon vérségi szeretettel, amikor a vesztett háború után a kegyetlen béke terhei alatt nyögve szebb jövő kiküzdését csak kulturális felsőbbségünk teljes kifejlesztése által remélhetjük.

(Forrás: Egri Népújság – napilap, 1920. június 9. 19. évf. / 13. szám)

Hogyan írták alá a békét?

Június 4-én fél 5 órakor a Trianon palota nagytermében Millerand és a külföldi delegátusok előtt folyt le a magyarbéke aláírásának aktusa. Benárd és Drasche-Lázár a számukra kijelölt külön asztalnál foglaltak helyet titkáraik kíséretében. Millerand vontatott, lassú beszéddel de határozott, biztos szavakkal hívta fel őket a békeakta aláírására: A ceremónia néhány perc alatt kész. A két magyar küldött az asztalra terített pergamenthez lép s előbb Benárd, — aki fehér kesztyűjét az asztalra dobta és állva maradt, — utána Drasche-Lázár ülve aláírták a szerződést. Mindkettő a maga töltőtollát használta.

Háromnegyed ötre kész volt minden. Millerand bezárta az ülést. Kint a palota előtt, ahol egykor a napkirály szép asszonyai sétáltak a szökőkutak alatt rohamsisakos köztársasági katonák álltak kettős sorban és a „kibékült” Magyarország távozó követeinek harsány kommandószóra tisztelegtek.

(Forrás: Halasi Újság, 1920. június 9 / 2. évfolyam 46. szám)