Szerbia 

Két háborút és egy bombázást is túlélt a belgrádi állatkert lakója

Túlélt két háborút, az állatkert szétbombázását, illetve hétszer változott az ország neve, ahol él, de a 83 évvel ezelőtt Belgrádba került mississippi aligátor, Mujo mindeközben ki sem tette a lábát a szerb főváros állatkertjéből.

A belgrádi állatkert közleménye szerint az életkorát tekintve Mujo a „kontrollált körülmények között élő” aligátorok között abszolút világrekorder.

Korabeli újságok szerint Mujo kétévesen érkezett Németországból Belgrádba 1937. augusztus 9-én, ám egyes szakértők az akkori méretei alapján azt állítják, hogy már inkább tízéves lehetett. Gondozói szerint az idős állat ma is életerős, noha keveset mozog.

Az állatkertben felirat hirdeti Mujo Belgrádba érkezésének idejét, illetve azt, hogy ő a legrégebbi lakója az intézménynek.

(MTI)

Hasonló bejegyzések