Kiemelt Világunk 

„Reklámfigurákká” válnának egyes volt amerikai elnökök: kamerák előtt oltatnák be magukat a koronavírus ellen

Három egykori elnök, Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton úgy döntött, hogy közvetíthetik a tévében, ahogy megkapják majd a koronavírus-elleni oltásukat, hogy ezzel is növeljék a bizalmat a vakcinával szemben, írja a Guardian.

Az amerikai gyógyszerfelügyelő hatóság, az FDA leghamarabb jövő héten dönthet a Pfizer és a BioNTech vakcinájának engedélyezéséről.

Az Egyesült Államokban egy novemberi felmérés szerint az amerikaiak 42 százaléka akkor se oltatná be magát a vírus ellen, ha az oltóanyag azonnal, ingyen hozzáférhető lenne.

Obama egy interjúban árulta el, hogy ő akkor fog biztonságosnak tekinteni egy vakcinát, ha az ország legismertebb járványügyi szakértője, Anthony Fauci is azt mondja róla.

George W. Bush kabinetfőnöke is közölte, hogy az egykori elnök szintén hajlandó kamerák előtt beoltatni magát, és már fel is vette a kapcsolatot a járványügyi szakértőkkel, hogy szóljanak rögtön, ahogy itt az ideje, mert ezzel is segíteni akar, hogy mások is beoltassák magukat. Bill Clinton sajtószóvivője is jelezte, hogy Clinton szintén hajlandó kamera előtt is beoltatni magát.

(444.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések