Két fontos értesítés a magyarkanizsai községben tevékenykedő tenyésztőkhöz és termelőkhöz
A Magyarkanizsai Közigazgatási Hivatal FelügyelőségiFfőosztálya Az állattartásról szóló köztá
Ez úton értesítik a polgárokat, hogy a község az idén is biztosít szúnyoglárva irtására használatos biológiai alapú készítményt.
A készítmény térítésmentesen átvehető munkanapokon 8-14 óra között a Városháza 5. számú irodájában, illetve a helyi közösségek irodáiban.
A tabletta állóvizekbe (kerti tavakba, esővíztárolókba stb.) szórva elpusztítja a benne fejlődő szúnyoglárvákat. Kifejlett szúnyogok irtására nem alkalmas. A szer emberre, állatokra, sőt más rovarokra sem veszélyes.
Egyúttal, a Magyarkanizsai Községi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap Igazgatóbizottsága nyilvános felhívást tesz közzé vissza nem térítendő támogatás iránti kérelmek benyújtására a terménybiztosítás költségeinek megtérítésére. Az alap támogatja a terménybiztosítás, a többéves ültetvények, a faiskolák és a tenyészállatok biztosítási díjának 10 százalékát, az alap pénzügyi lehetőségeivel összhangban a 2013-as évben erre acélra előlátott 1.000.000,00 dinár keretösszegig. Jelentkezhet a mezőgazdasági gazdaságok jegyzékében nyilvántartott aktív jogállással rendelkező természetes személy (regisztrált termelő), aki 2012. november 1. és 2013. október 31. között kötötte a biztosítást. Jelentkezni lehet 2013. június 14-től november 18-ig. Az összes szükséges dokumentumot zárt borítékban, 2013. november 18-ig postai úton kell eljuttatni a következő címre: Magyarkanizsai Községi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap, 24420 Magyarkanizsa, Fő tér 1. A pályázat és a jelentkezési űrlap letölthető a www.kanjiza.rs honlapról vagy átvehető személyesen Magyarkanizsa Község Ügyfélszolgálati 2-es irodájában a 7-es számú asztalnál. További felvilágosítás a 024/875-166 telefonon, a 303-as mellékén kapható.
T. T.