Világunk Kiemelt 

Támogatást kapnak az egykori srebrenicai holland békefenntartók

Szimbolikus, 5000 eurós egyszeri támogatásban részesíti a holland kormány a Dutchbat III holland katonai egység veteránjait, akiket az ENSZ békefenntartó missziójának részeként vezényeltek Srebrenica város védelmére a boszniai háborúban, 1995-ben.

Mint tudjuk, a Hágai Nemzetközi Bíróság által háborús bűncselekményért és népirtásért életfogytiglanira ítélt Ratko Mladić tábornok vezette szerb erők 1995 júliusában a nagyjából 850 holland katona jelenléte ellenére elfoglalták a várost, és mintegy 8000 bosnyák férfit és fiút mészároltak le.

A holland legfelsőbb bíróság 2019-ben azt állapította meg, hogy a holland államnak 10 százalékos felelőssége van a tömeggyilkosságban: mintegy 350 boszniai muszlim keresett menedéket a csak kézifegyverrel felszerelt ENSZ-békefenntartók bázisán, de a szerb erők elhurcolták és meggyilkolták őket.

A törvényszék azonban kimondta azt is, hogy azért is ilyen kismértékű Hollandia felelőssége, mert az áldozatokat valószínűleg akkor is megölték volna, ha az enklávéban maradnak.

A holland védelmi tárca indoklásában rámutatott, hogy a történtek után ráadásul tisztességtelen, negatív fényben tüntették fel őket a médiában.

A pénzösszeg ezért pótolni kívánja a szolgálatuk elismerésének hiányát, de a segítségnyújtás nem áll meg itt: a védelmi tárca további szakmai segítséget fog ajánlani a veteránoknak, és 2022-től utazásokat szervez kisebb csoportoknak Srebrenicába, aminek célja a múlt feldolgozásának elősegítése. 

(Magyar média nyomán)

Hasonló bejegyzések