Így rabolta ki Belgrád Délvidék lakosságát
100 éve írták a lapok:
A bácskai községek megtagadják az adófizetést
Jugoszlávia pénzügyi helyzete napról-napra válságosabb. — A bácskai városok pénzét kivonták a délmagyarországi bankokból. — Újszegedet kirabolják a szerbek
(A Nemzeti Újság tudósítójától.) Belgrádnak nem csak soha meg nem oldható politikai, de súlyos gazdasági problémákkal is küzködnie kell, hogy ideig-óráig fenntartsa az erőszakosan összetákolt S. H. S. állam halálosan beteg egységét. A horvátok, bunyevácok, szlovének és muzulmánok szeparatisztikus törekvéséi napról-napra súlyosabbá teszik a belgrádi kormány helyzetét. Növeli ezt az áthidalhatatlan válságot az a körülmény, hogy Jugoszlávia pénzügyi helyzete napról-napra kritikusabbá válik, mert az államháztartáshoz szükséges pénzügyi alapot nem tudják előteremteni. Ezekről a pénzügyi anomáliákról egy csak a közelmúltban állásából elbocsátott zombori pénzügyigazgatósági főtisztviselő a következőkben informálja a Nemzeti Újságot:
— Az S. H. S. állam proklamálása óta Belgrádnak a legnagyobb fejtörést a pénzügyi kérdés rendelése okozza. Jugoszlávia területén még ma sem egységes a valuta. Belgrád dinárjai csak a külföldi piacokon érnek valamit. Magában Jugoszláviában a lebélyegzett osztrák-magyar bankjegy vásárlóképessége nagyobb a dinárénál. Az osztrák-magyar koronák értéke csak akkor csökken Jugoszláviában, ha Belgrádban költik el. A Délvidéken és Horvátországban ugyanazt meg lehet vásárolni egy koronáért, amiért Belgrádban egy dinárt kérnek el. A kormány annak idején azért állapította meg egy dinár értekét négy koronában, hogy így tegye értékesebbé a szerb valutát. A dinár értéké azonban Jugoszláviában ezáltal nem javult. Oka pedig ennek az, hogy Jugoszláviában mindenütt folyik a termelés, csak éppen Szerbiában, a dinár hazájában nem. Adóalap így mindenütt van, csak éppen Szerbiában nincs. Következésként mindenünnen nagyobb adóösszegek folynak be, mint Szerbiából. Viszont növeli az adóösszegek nagyságát az a körülmény, hogy minden területre dinárban vetik ki, holott mindenütt korona- értékért dolgoznak. Még aránylagosan is tehát négyszer nagyobb adót fizetnek a Szerbiához csatolt területek polgárai, mint a régi Szerbia adófizetői. Ezzel szemben az adóból befolyt összegeket Szerbia rekonstruálására, a hivatalosan megállapított, valutáris értékben négyszer olyan, jól fizetett szerbiai tisztviselők fizetésére fordítják. Emiatt napról-napra nő az elkeseredés a Szerbiához csatolt területek lakossága között. A horvátok már hónapokkal ezelőtt nyíltan ellene szegültek ennek a pénzügyi politikának és a községék egymásután tagadták meg az adónak az állampénztárba való beutalását. Két héttel ezelőtt Bácsföldvár képviselőtestülete is kimondotta, elsőnek a bácskai községek közül, hogy a község polgáraitól nem hajtja be az adót, mert a dinár és a lebélyegzett osztrák-magyar korona vásárlóképessége folytán a bácskai községek aránylagosan is négyszer nagyobb adóösszeget fizetnek, mint Szerbia adóalanyai. Bácsföldvár határozatát eddig 10-15 bácskai község tette magáévá.
— A belgrádi Kormány rögtön észrevette, mekkora veszedelmet jelent a bácskai községek mozgalma. Ellenintézkedésül dr. Mojsije Stojkov pópa Bácska alispánja bizalmas rendeletet küldött a községek elöljáróságainak még akkor, amikor a mozgalom a kezdet-kezdetén állt. Az alispán rendelete felszólította a bácskai városokat és községeket, hogy a helyi pénzintézetekben elhelyezett bankbetétjeiket helyezzék el a „biztosabb” alapokon nyugvó belgrádi bankoknál. A rendeletét egy két község kivételével mindén község visszautasítja és a bácsföldvári határozatot teszi magáévá.
Itt említjük meg, hogy a szerbek már megkezdték a kiürítendő Újszegednek szerb gyakorlat szerint való kiürítését. Amint Szegedről jelentik, a szerb hatóságok az újszegedi járványkórház berendezési tárgyait már régebben elszállították s már egy vállalkozóval szerződést is kötöttek az épület lebontására, amiért 115.000 dinárt fizetnek. Egyéb középületek lebontását is tervezik. Az így nyert épületanyagot Torontálvásárhelyre irányítják. Az állami gyermekmenhely és a katolikus tanítóképző felszereléseinek elszállítására szintén készülődnek. (M. T. I.)
A beváltás oly módon történt, hogy négy korona fejében egy dinárt adtak, miközben a két pénznem vásárlóereje teljesen egyforma volt, sőt egyes szerzők szerint a korona vásárlóértéke relatíve nagyobb volt a dinárénál. Ezzel a lépéssel jelentős mennyiségű tőkét szívott el Belgrád a délvidékiektől. A belgrádi rezsim a korona–dinár 4:1 arányú átváltásával még a trianoni békediktátum aláírása előtt kirabolta Délvidék lakosságát
Nemzeti Újság, 1921. február 13. / 35. szám
Belgrádban becsapták az autonómiát követelő pártokat.
Fordulat a jugoszláv politikai életben.
Napokkal ezelőtt rövid távirat jelentette, hogy a jugoszláviai kisebbségi (horvát, szlovén és muzulmán) pártok elhatározták, hogy részt vesznek a belgrádi szkupstina ülésein (a magyarok és a németek ekkor még ki voltak zárva a választási részvételből és a politikai életből – A szerk. megj.). A helyzet ugyanis az volt, hogy a belgrádi parlament többséget kitevő kisebbségi pártok egyáltalában nem vettek részt a szkupstina munkájában, mert a radikális és demokrata képviselőkből alakult kormány hallani sem akart arról, hogy a tartományoknak önkormányzatot adjanak. Hosszú, hónapokon keresztül tartó tanácskozások eredményteleneknek bizonyultak. A jugoszláviai kisebbségi pártok csak akkor mutatkoztak hajlandóknak a szkupstina munkájában való részvételre, mikor a Szerb Radikális Párt egyik tekintélyes része Protić vezetése mellett engedékeny hangon tárgyalásokat kezdtek velük. Protićék tárgyalásai nyerték meg az autonómiát követelő pártokat. Egy mai táviratunkból, amely a belgrádi alkotmányozó bizottság tegnapelőtti üléséről számol be, kitűnik, hogy Protićék becsapták a kisebbségi pártokat, mert egyik képviselőjük, Jovanović a szerb centralisták javaslatát fogadta el. Ezáltal nyíltan megszegték a kisebbségi pártoknak tett Ígéretükét, hogy támogatni fogják őket a tartományi kormányok elismerésére indított küzdelmükben.
Stojan Protić
A demokrata Voja Marinković a belgrádi alkotmányozó bizottság tegnapelőtti ülésén ugyanis olyan javaslatot terjesztett elő, amely a kisebbségi pártok szeparatisztikus törekvései ellen szólnak. Protićék visszatáncolása folytán a kisebbségi pártok ismét parlamenti kisebbségbe kerüllek. Belgrádban tehát a mai parlamenttől a kisebbségi pártok nem remélhetik a tartományi kormányok elismerését.
Nemzeti Újság, 1921. február 16. / 37. szám
(Nemzeti Újság tudósítójától.) A volt monarchia utódállamai nagyon vigyáznak arra, hogy egymáshoz való viszonyuk a külföld előtt, különösképpen pedig Magyarország előtt a lehető legbarátságosabbnak lássék. A sajtót emiatt az utódállamokban a legszigorúbban ellenőrzik és minden olyan hírt, amely az utódállamok között, való ellentét szitására alkalmas, a körülöttünk levő államok törölnek lapjaikból. Közvéleményük így nincs kellőképp tájékozva arról, hogy a Magyarországból alakult új államok között a viszony állandóan lázas. Legnagyobb az ellentét Jugoszlávia és Románia között. Azokról az eseményekről, amelyek a két utódállam között a helyzetet kiélesítették, egy bunyevác képviselő az alábbiakat mondotta el a Nemzeti Újság munkatársának:
— A román és a szláv nép maga sohasem volt jó viszonyban egymással. A két nemzet között a hivatalos barátság 1918-ban kezdődött. Ezt a viszonyt azonban még máig sem tudták annyira kimutatni, hogy egyes elfogult politikusokon kívül mások is higyjenek benne. Az utódállamok egymásközti barátságos viszonyának úgy Jugoszláviában, mint Romániában is megvannak a rajongói. A legutóbbi hetek eseményei azonban egészen új irányt szabtak az utódállamok egymáshoz való viszonyának. Románia és Jugoszlávia között napról- napra élesedik a helyzet. Oka ennek egyrészt az, hogy Romániában állandóan erősödik Lupu miniszter pártja, amely nyíltan szembeszáll a kisantant törekvéseivel és a román kamara egyik legutóbbi ülésén maga a román belügyminiszter azt a kijelentést tette, hogy a kisantant egymással ellenséges érzésű államok népeit egyesíti magában. Lupu miniszter itt a jugoszláv-román viszonyra célzott, amely a bánáti kérdés miatt egyre feszültebbe válik. A bánáti kérdés az utódállamok proklamálása óta kísért. A Délvidéket egész Temesvárig 1918-ban tudvalévőén a szerbek szállták meg. A két ország közti ellenséges érzület ott kezdődik, hogy a szerbeknek Temesvárt, sőt a Bánátnak egyik részét is ki kellett üríteniük. Fokozza a feszült viszonyt most az a körülmény, hogy Avarescuék a ,,szerb“ Bánátra is kiterjesztették propagandájukat, amelynek az a célja, hogy az egész Bánátot Romániához csatoljak. A szerb hatóságok több román agitátort tartóztattak már le a Bánátban, akik az ottani svábok között románbarát hangulatot szítottak. Stevan Benin, a szerbiai kisgazdapárt titkára a románok bánáti agitációjával kapcsolatosan a belgrádi szkupstinában interpellációt intézett Pašić miniszterelnökhöz, aki válaszában figyelmeztette a képviselőket arra, hogy az ilyen beszédek elhangzása ártalmára van az utódállamok viszonyára.
Végül megállapította a jugoszláv képviselő, hogy Románia és Jugoszlávia között máig sem indult meg a rendes forgalom. Az egyik országból a másikba utazókat, különösen a legutóbbi hetekben, a bánáti határon a legszigorúbban átvizsgálják és gyakran előfordul, hogy az utasokat napokon keresztül nem engedik szabadon. A postaforgalomban hasonló a helyzet. A szigorú cenzúra melleit is csak nagyon kevés levél megy át a határon.
Nikola Pašić, a radikális nagyszerb eszme vezéralakja, a magyar nemzeti államélet aláaknázója. Politikai pályafutásának kezdetén szegény volt, mint a templom egere, 1926-ban a királyi Jugoszlávia egyik leggazdagabb embereként halt meg
Nemzeti Újság, 1921. február 11. / 35. szám
Beteg a magyar Duna.
A trianoni béke egyik parancsa a győzteseknek Ítéli dunai hajónk húsz százalékát, és a jóvátételi bizottság most utánalát, hogy ezt az intézkedést végrehajthassa.
Beteg a Duna, megállnak az ágya mellett, mint a nagybeteg ágyánál a vérrokonok. Meggondolta-e valaki, hogy bennünk és a Duna roppant vérerében egyazon vér lükteti Hogy a Duna-talajból szűrt vezetéki vizünk egy óra alatt vérünkké hasonultan él bennünk?
A mi roppant Duna-artériánk a háborúk és forradalmak érvágása óta petyhüdt. Két évvel ezelőtt csak az Országháztól ellódított hullák úsztak a vízen. Aztán jöttek a monitorok. Francia hadihajók, missziós csónakok . . . Néhány finom füstű hajónk, ami még itt él, pihenő sirályként tapad a parton.
Egy ismeretlen ember megáll mellettem, amint a vizet nézem a hídon, ő is a vízre néz, aztán rám, mintha azt mondaná a tekintete: Én is a nagybetegünk rokonságához tartozom . . .
— Tavalyelőtt nyáron — szólal meg sóhajtva — itt bedobtam a finom vadászfegyveremet, hogy el ne rekvirálhassák a vörösök. Mint a lengyel anya a gyermekét , . .
Mégis a magyar történelem folyója ez, a magyar Buda alól a magyar elrablott menyasszony felé, Mohács felé futó. A betegsége a mi rabságunk és nélkülünk nem gyógyulhat meg soha; magyar Duna nélkül nincs élő Duna.
Hajóink egyötödét odaítélték csehnek, szerbnek, oláhnak, de ez elrablott fegyverekkel még nem hódítják magukévá a Dunát. Mi ezer éve magyar csonttal, vérrel, könnyel, történelemmel tettük magyarrá, több ez mint puszta víz, történelmünk vérere, mely puszta vízzé nem válhat soha.
Nemzeti Újság, 1921. február 19. / 40. Szám
Montenegró általános fölkelés előtt
Róma, febr. 23. A montenegróiak, látván, hogy az antant-hatalmak végleg kiszolgáltatták országukat a szerbeknek, elhatározták, hogy fegyverrel szerzik vissza függetlenségüket. Az általános fölkelés küszöbön áll. Cetinjében jelenleg csak két ezred szerb katonaság van.
Krsto Zrnov Popović, a montenegrói felkelők vezetője
Nemzeti Újság, 1921. február 24. / 44. szám
A szerbek kifosztották a csantavéri Törley-birtokot.
felszerelését széthurcolták, a lovak, szarvasmarhák és juhok háromnegyed részét elhajtották. A birtokon most a tavaszi munkát se tudják megkezdeni.
Magyarság, 1921. február 19. / 40. szám
