A NATO-bombázás történelmi lehetőség volt a délvidéki magyarság számára, de az „érdekképviselete” nem akart élni az eséllyel?
Aleksandar Vučić szerb elnök a belgrádi Kombank félig üres termében bizarr, úgymond kísérteties légkörben emlékezett meg Szerbia NATO-bombázásáról, amelyre 22 évvel ezelőtt került sor.
Közhelyekkel teletüzdelt üres beszédében egyebek között kiemelte, hogy „Szerbia leckét adott igazságosságból és erkölcsből a NATO-tagállamoknak”. Továbbá azt mondta, „megbocsátottunk, de nem felejtünk”.
Azt viszont elfelejtette megemlíteni, hogy
a NATO-bombázás előtt a miloševići rendszer tájékoztatási minisztere volt, aki alaposan hozzájárult az akkori gyűlöletkeltő légkörhöz.
A délvidéki magyarok talán nem is olyan kis része másképpen élte meg a NATO-bombázást, mint a szerbség.
Többen azt remélték, hogy a bombázás által megszelídített szerb rezsim az itteni magyarság kérdéséhez is kénytelen lesz normálisabban viszonyulni, ami akár
széles körű autonómiát is eredményezhetett volna.
Sőt, nem hivatalos forrásokból lehetett hallani, hogy a bombázást szárazföldi akció követheti, amelynek végén Délvidék Magyarországhoz való visszacsatolása sem lett volna kizárt. Erre azonban nem került sor.
Egy meglehetősen elterjedt akkori híresztelés szerint elég lett volna, ha a VMSZ a koszovói albán politikai erőkhöz hasonló vehemenciával követeli Magyarországtól és/vagy a nyugati NATO-országoktól Délvidék státuszának drasztikus megváltoztatását, magyarán: függetlenségét.
Az akkori szóbeszéd szerint azonban Kasza József, a VMSZ (immár megboldogult) elnöke pártja (és az egész délvidéki magyarság?) nevében az adódó lehetőség megragadása helyett Szerbia iránti lojalitásról biztosította a külföldi tényezőket.
Orbán Viktor sem szállt síkra a délvidéki kérdés megoldásáért.
Azt mondta, hogy „válságos helyzetekben rendkívül fontos a nemzeti egység, az ország vezetőinek az egyetértése.” Leszögezte, hogy „a kormányprogramban nem szerepel a határok módosítása.” A délvidéki autonómiára vonatkozó kérdést a miniszterelnök azzal hárította el, hogy „most a katonai akció sikeres befejezése a legfontosabb, a rendezéssel összefüggő kérdéseket később ésszerű felvetni.” (Azóta sem vetette fel.)
Az akkori magyar politikusok közül Szerbia bombázása alatt egyedül Csurka István, a MIÉP elnöke sürgette a Délvidék önrendelkezéséről való tárgyalásokat.
Nem hivatalos információk és mendemondák szerint Csurka zárt ajtók mögött Délvidék megszállását és Magyarországhoz való visszacsatolását kezdeményezte, de a politikai ereje mégsem volt akkora, hogy az elképzelésé nagyobb visszhangra találjon.
(fotó: balkaninsight.com)
