Kiemelt Világunk 

Nemsokára döntenek az EU-s covid-útlevelekről

Az Európai Unió a legfontosabb feladatának tekinti, hogy gyorsítsa a koronavírus elleni vakcinák gyártását Európában, jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapja után.

A következő hetekben döntés születhet arról, hogy az unió milyen feltételek mellett vezeti be az oltást bizonyító igazolványt, amelynek bevezetése nélkülözhetetlen a normális élethez való visszatéréshez, mondta Michel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy

a tömeges oltás sokkal gyorsabban menne, ha a vakcinagyártó vállalatok betartották volna az unióval kötött beszerzési keretszerződéseiket.

Emlékeztetett arra, hogy az AstraZeneca gyógyszergyár eddig 17 millió adag védőoltást szállított az EU országaiba a szerződésekben foglalt 180 millió helyett.

Az Unió Törökországgal fennálló kapcsolatáról azt nyilatkozta, hogy Brüsszel nyitott a párbeszéd folytatására, Ankarának viszont tartózkodnia kell az egyoldalú fellépésektől és a provokációtól.

(rtv.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések