Kiemelt Világunk 

Az új elnök komolyan gondolja: „A leggazdagabb amerikaiaknak több adót kell fizetniük”

Joe Biden amerikai elnök kijelentette szerda esti kongresszusi országértékelő beszédében, hogy alig száz nappal a beiktatása után Amerika ismét mozgásba lendült.

„Az évszázad legsúlyosabb járványát, a legsúlyosabb gazdasági válságot a nagy gazdasági válság óta és a legsúlyosabb támadást a demokráciánk ellen a polgárháború óta” – mondta, hozzátéve: mostanra az ország „válságból lehetőségre” váltott.

„Amerika újból ragyog és megmutattuk a világnak, hogy nem adja fel”

– tette hozzá.

Az országértékelő, vagyis az „Unió állapotáról szóló” beszéd hagyományosan az amerikai politika egyik méltóságteljes eseménye.

Az elnök ilyenkor a kongresszus két háza előtt számol be a választott politikusoknak és a nemzetnek az ország helyzetéről és várható politikája főbb elemeiről. Az Egyesült Államok alkotmánya kimondja, hogy az elnök időről időre tájékoztatást ad a kongresszusnak az Unió állapotáról, és figyelmébe ajánlja azokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek és célszerűnek ítél.

Biden beszéde elején kiemelte: hivatalba lépése óta mintegy 220 millió koronavírus elleni vakcinát adtak be az Egyesült Államokban, amely „messze meghaladja” a január 20-án kitűzött 100 milliós célt.

Hozzátette: az idősek halálozási aránya zuhan, és ma már minden 16 év feletti amerikai jogosult az oltásra. „Mindannyiótok segítségének köszönhetően” – mondta Biden a törvényhozóknak.

 

Hasonló bejegyzések