Délvidék Kiemelt 

A szabadkai közvállalatok Superman-igazgatói: mindenhez értenek és gyorsan (át)repülnek

A szabadai igazgatókra mindig is jellemző volt az alkalmazkodóképesség, főleg az olyan helyzetekben, amikor kénytelenek voltak áthelyezni a hátsójukat az egyik fotelból a másikba.

Erről tanúskodnak a legútóbbi káder-körforgások, cserélődések, rotációk is.

A képviselő-testület ülésén a városatyák az egyes közvállalatok megbízott igazgatóinak kinevezéséről döntöttek.

Például a Szabadkai Távfűtőművek vezetője a következő időszakban Saša Petković lesz, aki eddig a közkórház pénzügyi igazgatója volt.

A Suboticatrans Utasszállító Vállallat és a Szabadkai Piacok igazgatói helyet cseréltek. Mert mindketten

„egyformán jól értenek” a szóban forgó, nem éppen rokon jellegű tevékenységi körökhöz.

Dejan Ljubisavljević, aki eddig úgymond a piacok működését koordinálta, mostantól a megritkult buszjáratokkal szórakozik majd.

És fordítva: Aleksandar Aleksić, aki eddig a buszsofőröket boldogította, ezentúl ugyanazt teszi majd a piaci árusokkal.

Talán érdemes megemlíteni még egy kirívó példát. Három évvel ezelőtt a Szabadkai Piacok igazgatói posztjára az a Petar Balažević pályázott, aki előzőleg három közvállalat és intézmény, konkrétan: a Parking, az egykori Városépítési Igazgatóság és a Gerontológiai Központ igazgatója is volt. Mert ő is „mindenhez értett”.

A tanácsnokok azonban nem nevezték ki a Szabadkai Piacok élére. Ez rettentően feldühítette, ezért úgy döntött, fellebbez, sőt, bíróság elé vitte az ügyet. A Szabadkai Felső Bíróság, majd a Fellebviteli Bíróság úgyszintén neki adott igazat. Az erről szóló ítélet idén áprilisban látott napvilágot. Ennek értelmében Dejan Ljubisavljević procedurális okok miatt nem is lehetett volna igazgató az elmúlt három évben.

A további bonyodalmak elkerülése végett gyorsan áthelyezték az utasszállító vállalat élére.

Lehet, hogy olvasóink számára mindez kissé kaotikusnak és követhetetlennek tűnik, de

Szabadkán a fentiek úgyszólván szokásos, „normális” közéleti manővereknek számítanak.

(politika.rs, gradsubotica.co.rs nyomán, fotó: novosti.rs)

Hasonló bejegyzések