Szerbiai álláspont: Ana Brnabić szerint szükség lehet a harmadik oltásra is
Szerbiában a nagykorú lakosság 48,6 százalékát oltották be, ami a miniszterelnök bevallása szerint is igen messze van a kollektív immunitástól, így igyekeznek arról meggyőzni az embereket, hogy ne csak az oltások első, hanem második adagját is vegyék fel.
Ana Brnabić, a szerb haladó rezsim miniszterelnöke a Pink Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy
„szükség lehet a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagjára is”.
Szerbia a Sinopharm koronavírus elleni védőoltást előállító üzem kiépítéséről írt alá szándéknyilatkozatot az oltás kínai előállítójával, illetve egy Egyesült Arab Emírségekbeli vállalattal.
A memorandum megkötése a projektum első konkrét lépése – közölte Brnabić, hozzátéve: a cél az, hogy a gyár az év végéig megépüljön. Ezt megelőzően pedig a védőoltás palackozása is megkezdődik – mondta.
(rtv.rs nyomán)