100 éve: „Véresre vertek egy magyar ügyvédet Óbecsén“

100 éve írták a lapok:

Véresre vertek egy magyar ügyvédet Óbecsén

A zsaroló szerb jegyző merénylete

(A Nemzeti Újság tudósítójától.) Végeérhetetlen meghurcolást és végül súlyos testi bántalmazást kellett elszenvednie szerb megszállott területen egy volt magyar járásbírónak, akinek az volt az egyetlen bűne, hogy nem akart aljas segítőjévé válni egy szerb községi jegyző zsaroló kísérletének. A trianoni béke kötelezi az antantot az idegen erőszak uralma alá került magyar kisebbség jogainak védelmére, a világ elé visszük tehát ezt az esetet is, mint a délszláv kultúrának s a magyar kisebbség rettenetes helyzetének egyik kiáltó példáját. Pataky László dr. a neve annak a súlyosan bántalmazott magyarnak,akit tegnapelőtt szerb öklök vertek véresre a jugoszláv jogtisztelet nevében s aki üldözői elől a magyar impérium oltalma alá menekülve mondta el a Nemzeti Újság munkatársának kálváriáját;

— 1913. óta Óbecsén járásbíró voltam. Bírói állásomat a megszállás után is megtartottam egészen 1919 júniusáig. Ekkor azért távoztam, mert sem a magyar kormány, sem pedig a szerb kormány, nem folyósította fizetésemet.

— Járásbírói állásomtól történt távozásom után ügyvédi irodát nyitottam a szerbek által megszállt Óbecsén és zavartalanul dolgoztam 1920. tavaszáig, amikor megjelent a községben Živko Stefanović, a szerbek által újonnan kinevezett községi jegyző. Ez az új jegyző azzal kezdte működését, hogy összeíratta azokat a magyarokat, akik 1913-ban költöztek Óbecsére. Ezeknek a lajstromát azzal küldte el hozzám, mint ügyvédhez, hogy a lajstromban nevezettektől háromezertől negyvenezer koronáig terjedő összeget vegyek át és juttassam kezeihez, mert ellenkező esetben a lajstromban felvetteket ki fogja utasíttatni. A községi jegyzőnek ezt a kívánságát nem­csak hogy nem teljesítettem, hanem azokat, akiket a jegyzékbe felsoroltak közül jobban ismertem,figyelmeztettem az őket környékező veszedelemre,

— Ettől a perctől kezdve helyzetem tarthatatlanná vált. Túsznak rendeltek ki, majd rendőri felügyelet alá helyeztek, végül 1921. január 30-án kiutasítottak. Mivel azonban Nagybecskereken születtem, sikerült a belgrádi belügyminisztériumtól visszatérési engedélyt  szereznem és március első napjaiban vissza is tértem. De rendőri felügyelet alá helyeztek, naponta háromszor kellett jelentkeznem ,a rendőrségnél.

— Ezek után nyolc rendbeli közokirathamisítás, hivatalos hatalommal váló visszaélés és zsarolás büntette miatt bűnvádi feljelentést tettem a községi jegyző ellen. A nyomozás a feljelentésben foglalt adatokat teljes mértékben igazolta.

— Április 7-én ismét megjelent lakásomon három rendőr és bevitt a községházára azzal, hogy a legközelebbi vonattal ismét visznek Csonka-Magyarországra. A bíróság azonban közbelépett és azon a címen, hogy a jegyző ellen tett feljelentésben foglaltakra a legsúlyosabb bizonyítékokat éppen én vagyok hivatva szolgáltatni, a kiutasítást megakadályozta és birói védelmébe vett. Június 11-én hűtlenség és államellenes magatartás címén a főszolgabíró hivatalos előterjesztésére az újvidéki törvényszék vizsgálóbírója letartóztatott és csak dr. Đorđe Konjović újvidéki táblaelnök, volt győri királyi főügyészhelyettes személyes közbenjárása után 10000 korona óvadék ellenében szabadlábra helyeztek.

— Óbecsére történt visszatérésem után az óbecsei főszolgabíró, Stevan Kaćanski szóbeli rendeletére szigorított rendőri őrizetbe vettek, lakásomat elhagynom meg volt tiltva és napközben, sőt az éj folyamán is, háromszor-négyszer községi rendőr jelent meg házamban és a nála lévő könyvecskében aláírásommal kellett megjelenését bizonyítanom.

— 1921. július 8-án, tegnapelőtt este kilenc órakor megjelent lakásomon három rendőr, bevittek a községházára, elszedték mindenemet és becsuktak egy magános cellába. Éjfél után háromnegyed egykor eloltották a villanylámpát. Ugyanakkor megnyílt a börtönajtó és a sötétben megjelent valaki. Én felhúzódtam a pricsre és így engem nem talált meg és távozott. Rövid idő múlva újból megnyílt az ajtó és most már többen jelentek meg a cellában. Aggodalmamban gyufát gyújtottam és megismertem Pavkov rendőrvezetőt és Boškov rendőrt, továbbá Živko Stefanović községi jegyzőt (akit én jelentettem föl). A rendőrök megragadtak, a pricsről levonszoltak és a kezemet jobbról-balról lefogták. Az egyik rendőr,valószínűleg Pavkov rendőrvezető tenyerét a szájamra tette. Živko Stefanović községi jegyző pedig, aki tagbaszakadt erős ember, az ökölcsapások valóságos zuhatagát zúdította reám. Közben a rendőrnek két ujja a szájamba került, azokat összevissza haraptam. Az ököl csapások után ismét mindenki elhagyta cellámat, ahol sötétben éjfél után 2 óráig maradtam,abban a rettenetes várakozásban, (hogy az inzultus megismétlődik. A börtönből az éjfél után három órakor induló vonattal Csonka-Magyarországba szállítottak. Horgoson panaszt tettem, a komisszáriusnál, de ő azt válaszolta, hogy miért nem ütöttem én is vissza a bántalmazót?

— Az elmondottakból látható, hogy Óbecse községvezetősége a kultúra milyen fokán áll, mert ott magasabb rangú hivatalnokok, sőt szükség esetén a község első tisztviselője  sajátkezűleg végzi el a testi megfenyítést.

Nemzeti Ujság, 1921. július 31 / 168. Szám

Pašićék hamis játéka a balkáni  politikában

Néhány nap óta a belgrádi kormány sajtóorgánumai és távirati ügynökségei telekürtölik a világot az albán lázadás híreivel és jelzik, hogy Jugoszlávia kénytelen lesz saját határai és a Balkán nyugalmának érdekében megfelelő rendszabályokhoz nyúlni. Ezt a hangot már ismerjük évtizedek óta. A szerb diplomácia mindig a béke megőrzését hangoztatta, amikor támadásra készült. Most sem kétséges, hogy Belgrád akcióra szánva el magát és célja: rátenni kapzsi kezeit Albánia felső részére, hogy ekképp birtokába jusson az adriai tengerpart egy részének.

A játékot Pašićék — kell-e mondanunk? — balkáni szokás szerint hamis kártyákkal játszák. Minden valószínűség amellett szól, hogy a keresztény mirditák lázadását, amely ürügyül szolgálhat a beavatkozásra, Belgrádban készítették elő és onnét dirigálják. Szerbia vágyakozása az Adria-tenger után nem mai keletű; már az 1912-iki balkáni háború alatt betelepedett Durazzóba, s onnét, csak az 1913-iki londoni konferencia után, mely megteremtette az önálló, független Albá­niát, vonult ki a monarchia és Itália erélyes föllépé­sére. Talán helytelen volt akkori politikánk. E sorok Írója például, ki abban az időben Konstantinápolyban működött, meg volt győződve, hogy javulni fog a monarchia és Szerbia viszonya, s a nagyszerb törek­vések iránya észak-nyugat felől délkelet  felé irányul, ha megengedjük, hogy kijárást kapjon az adriai ten­gerhez. Felfogását hosszabb memorandumban elő is terjesztette a bécsi külügyminisztériumnak, de Berchtold gróf, főleg a katonai körök befolyása alatt, a szerbek visszaszorítása mellett döntött.

Vladan Đorđević volt szerb miniszterelnöknek 1913-ban „Die Albanesen und die Grossmächtee“ cím­mel megjelent könyve a bizonyság, hogy a szerbek Albánia megteremtésé miatt lángoló gyűlöletet érez­tek úgy a monarchia, mint Olaszország iránt. Misem természetesebb, hogy most, amikor Ausztria-Magyarország megszűnt tényező lenni és Olaszország kezeit a különböző szerződések kötve tartják, a vágy az Adria után újból föléledt. Igaz ugyan, hogy Albánia függetlenségét és területi integritását a világháború de jure nem érintette; igaz, hogy Albánia be van véve, mint szuverén állam, a Népszövetség tagjai közé és köztársasági formában kormánya működik Tiranában: mindez azonban nem akadály olyan gyakorlott balkáni politikusok számára, mint Nikola Pašić és belgrádi társai. Két év előtt megállapodtak Esszad basával, hogy megteszik Albánia fejedelmévé, ha átengedi Szerbiának Szkutarit és Durazzót. Az a golyó azon­ban, mely a párisi Continental-szálló előtt tavaly ki oltotta az albán basa életét, a vele kötött paktumot is kilyukasztotta. Azóta Belgrád mindent elkövet, hogy, a tiranai kormány helyzetét lehetetlenné tegye s eb­ben a mesterkedésben hallgatólag segédkezet nyújta­nak neki a nagyhatalmak is. A helyzet ma az, hogy, Albánia tagja a Népszövetségnek, kormányát ellenben a kabinetek nem ismerték el rendes kormánynak. E különös helyzet megteremtésében nem kis része van Itáliának, mely nem tudja megbocsátani, hogy az al­bánok kiszorították Valonából, és Görögországnak, mely annektálni szeretné Albánia déli részéből az argyrocastroi és koritsai kerületeket, úgy Szerbia, mint Görögország még  ma is megszállva tartanak oly albán területeket, melyek az 1913-iki határmegállapítás szerint az albán államhoz tartoznak. A tiranai kormány már többizben fordult panasszal a Népszövetséghez és megdöbbentő adatokat terjesztett elő a szerbek borzalmas kegyetlenkedéseiről (a múlt évben  140 falut pusztítottak el és 738 albánt gyilkoltak le), intézkedés azonban nem történt.

Mint fentebb mondottuk, a mirditák fölkelése a tira­nai kormány ellen egy újabb manőver Belgrád részé­ről. Kíváncsian várjuk: eltűri-e Olaszország, hogy a  szerbek rendcsinálás örve alatt befészkeljék magukat Szkutariba és megvessék lábukat az Adria középső partján?

A Mirditai Köztársaság (albánul Republika e Mirditës) zászlaja. Ez a szerb bábállam négy hónapig állt fenn a mai Észak-Albánia és Koszovó területén

Nemzeti Ujság, 1921. július 27 / 164. szám

Prága. július 19. Pašić szerb miniszterelnök a legközelebbi napokban gyógykezelésre  Marienbadba érkezik. Ugyancsak gyógykezelés cél­jából várják Marienbadba Take Jonescut és Benest is. A találkozás az udvariassági látoga­tás keretein túl, politikai jelentőségű is lesz,minthogy, ez alkalommal a kis-antant  közös ügyeit fogják megbeszélni.

Nemzeti Ujság, 1921. július 20 / 158. szám

Véres összeütközés magyar és  szerb határőrök között

Belgrádi jelentés szerint a baranyai demarkációs vonalon, a Bükkösd közelében levő Domjánpusztán véres összeütközés történt a magyar határőrség és egy szerb járőrség közölt. Ez utóbbinak öt tagja közül kettő, golyótól találva, elesett, kettőt foglyul ejtettek, az ötödik elmenekült. A katonai pa­rancsnokság szigorú vizsgálatot indított.

Nemzeti Ujság, 1921. július 17 / 156. szám

Kettős rablógyilkosság Nagybecskereken

 Nagybecskereki jelentés szerint Brüll Nándor cukorgyári tisztviselő 21-én délben 75.000 dinárt vett magához és kikocsizott a gyárból, hogy a cukorrépa-ültetvények munkásait kifizesse. Kocsiját gazdátlanul találták meg estefelé Sándor-udvar állomás környékén. Hosszas keresés után egy kukoricásban átvágott nyakkal a szerencsétlen tisztviselőt és kocsisát is meglelték, mellette hevert a

75.000 dinárral teli pénzestáska teljesen kifosztva. A rendőrség a környéken csatangoló szerb katonákat gyanúsítja a tett elkövetésével.

Magyarság, 1921. július 23 / 161. szám

Drašković szerb minisztert agyonlőtték

A merénylő bosnyák asztalossegéd –  szociális törvények miatt kellett meghalnia? – Utcai harcok nacionalisták és kommunisták között

Nagy-Szerbia a háború előtt nemzeti alapon tenyésztette a merénylőket. Államilag képezték ki az orgyilkosokat. A háború óta az lett nemzeti politika, hogy Baranyában kommunista fészket rendez­zenek be, mint  legjobb retorziós eszközt Magyarország ellene. A retorzióval Ma­gyarországnak nem sok baja van, ellen­ben a szomszéd részére szított tűz otthon készül a kormány fejére gyújtani a ház­tetőt. Még le sem csendesedett az izga­lom a trónörökös-régens ellen elkövetett bombamerénylet miatt s már új, ez esetben sikerült kommunista merénylet híre érkezik Belgrádból. Ha ugyan kommunista! Odalenn ugyanis kissé zavarosak a fogalmak a kommunizmusról. A szerb kormány a horvát parasztpárti képviselőket is makacsul kommunistáknak cí­mezi, az ultrakonzervatív mohamedánok is kommunisták, s ha a Bácskában a milliomos sváb gazda nem akarja a szerb disznópásztorból lett adóhivatalnoknak nyugta nélkül  fizetni a harácsot, azt is mint kommunistát zárják be.

A legújabb merénylet 21-én délelőtt 10 órakor történt a fiumei vasútvonal mellett fekvő Delnicen. Milorad Drašković volt belügyminisztert, aki a szomszédos Lokvéből gyermekeivel ide átsétált, Alija Aliagić bosnyák asztaloslegény agyonlőtte. A merényletről Zágrábból a következőket jelentik:

Hogy történt a merénylet?

Aliagić, a merénylő, már vasárnap ta­lálkozott Zeljaković kiviteli akadémiai hallgatóval, a merénylet értelmi szerzőjével. A találkozást előre megbeszélték. Szerdán délelőtt 10 óra tájban találkoztak Draškovićtyal a delnicei parkban. A merénylő csütörtökön ismét Delnicába utazott és újból a parkba ment, ahol Draškovićra várt. Drašković egy óra múlva érkezett meg s a merénylő közelében gyermekeivel egy padon foglalt helyet.Mialatt gyermekeivel játszott, Aliagić felállott és gyors léptekkel közeledett Draskovicshoz. Körülbelül két lépésnyi távolságból revolvert rántott és gyorsan egymásután kétszer lőtt. A lövések közül egyik Draskovicsot a fején, másik a szívén találta. Drašković azonnal holtan bukott a földre. A minisztert kísérő rendőrtisztviselő rálőtt a merénylőre, akinek fejét horzsolta a golyó. A merénylő most a rendőrtisztviselő ellen fordult, akinek azonban egy csendőr sietett a segítségére, aki a merénylőt lefogta. Aliagićot a delnicei kerületi bíróságra szállították.

Milorad Drašković

Kihallgatása alkalmával nyugodtan és hidegvérűen viselkedett. Elmondta, hogy a boszniai Bijeljinából való, mohamedán vallású és asztalosmesterséget tanult. Zágrábban, ahol eredménytelenül keresett állást. Ismerkedett meg Zeljaković kiviteli akadémiai hallgatóval, aki gazdag szülők gyermeke. Zeljaković szólította őt fel, hogy ölje meg a minisztert, aki a szociális törvényeket hozta.

Zeljakovićot Zágrábban letartóztatták. Kihallgatása alkalmával tagadta, hogy Aliagićot ő bírta rá a merényletre. Ő csak 300 dinárt adott neki, hogy enni­valót tudjon magának vásárolni.

Magyarság, 1921. július 23 / 161. szám

Százalékos jutalmat kapnak a szerb adóhivatalnokok.

Belgrádból jelen­tik : Jugoszlávia adójövedelmét akként akarják fokozni, hogy a legújabb pénz­ügyminiszteri rendelet szerint az adóbehajtással megbízott tisztviselők fizetésükön kívül részesedést is kapnak a behaj­tott adókból. Akik a kivetett adók 60 százalékát hajtják be, azok 1 százalékát jutalékot kapnak, 75 százalék után 2 %-ot, 95 %  után 3 %-ot és 100 % után 4 %-ot.

Magyarság, 1921. július 22 / 160. szám

A genfi népjogvédő bizottság az erdélyi magyarság üldöztetése ellen

A genfl népjogvédő bizottsághoz (Bureau pour la défense du droits des Peuples) a jugoszláviai románok az alábbi panaszosfelhívást küldték be, kérve a Bureau-t, hogy mindent kövessen el az európai közvéle­mény felvilágosítására és a jugoszláviai románok embertelen elnyomásának megakadályozására:

Európa civilizált népeihez! Mi románok, akik a Bánát, a timoki völgy és Macedónia lakói vagyunk, kétségbeesett helyze­tünkbe Európa civilizált népeihez fordulunk, hogy tudomásukra hozzuk a szörnyű kínszenvedéseket, amelyeket a szerb uralom alatt el kell viselnünk.

Elkergették lelkészeinket templomaink­ból, iskoláink zárva vannak, nemzetünk értelmisége láncokat visel és be van börtönözve! Népünk, bármennyire békességes természetű legyen is, a komitácsi- bandáknak zsákmánya. Világos nappal, aszerb hatóságok védelme alatt gyújtogatások, gyilkosságok és lopások fordul­nak elő.

A monasztiri kerületben a szerbek vérbosszút esküdtek és három községet fel­gyújtottak. Versecen Garbovean ügyvédet világos nappal meggyilkolták és családját kiirtották. Konstilban Ibronca Nicola 70 éves tiszteletreméltó aggastyánt karóbahúzták, majd tüzet gyújtottak a jámbor lábai alatt, aki szent vértanúhalált halt! Ki tudná megmondani mindazoknak a számát is, akik napról-napra eltűnnek, semmi nyomot sem hagyva maguk után!

És mindezt miért teszik ? Azért, mert hűek akarunk maradni anyanyelvünkhöz és hazai földünkhöz, És teljességgel hiá­bavaló dolog volt, hogy nyomorúságos viszonyainkat és szomorú helyzetünket az ántánt legfőbb tanácsa előtt ecseteltük.

Wilson elveinek ellenére a román Bánátot széttagolták és a Timok klasszikusvölgyét, őseink bölcsőjét a szerb járom alá kényszerítették. Macedóniában abban az időben, amikor még török uralom alá tartoztunk, kulturális fejlődésünket elismert autonómia biztosította. Most ki vagyunk szolgáltatva. Most nem vagyunk egyebek, mint szegény rabszolgák !

Büntesse meg az Isten az ilyen —Megváltókat!

A bánáti, timokvölgyi és macedóniai románok bizottsága nevében.

Erre a felhívásra, amely a kisántánt között dúló egyetértésre és a jugoszláviai szabadságjogokra egyaránt jellemző, a Bureau vezetősége azt felelte, hogy szívesen szót emel a jugoszláviai románok ügyében, azonban arra kéri őket, hogy részükről tegyenek meg mindent az erdélyi magyarság üldöztetésének beszünteté­sére. »Több, mint egy milliónyi romániai magyar sorsa — mondja a Bureau, —fontosabb mindenesetre, mint a néhányezernyi jugoszláviai románság panasza.“

Magyarság, 1921. július  16 / 155. szám

Virágeső Szabadkán.

 Régen volt virágeső Szabadkán. A leigázott magyar várost háromévi kábultságából az első magyar vonat rázta föl, amelyik vasárnap futott be a szabadkai állomásra. A szabadkai magyarok hatalmas tömegben vonultak ki a pályaudvarra és izgatottan várták a vonatot, amely hat óra után pár perccel érkezett meg. Ez volt az első vonat, amely háromévi szünet után befutott Szabadkára s a tízezrekre menő tömeg kendőlobogtatással és virágesővel fogadta a magyar vonatot. Az emberek szemében könny ragyogott s alig állt meg a vonat, ezer és ezer torokból hangzott fel a magyar Himnusz. Beszédeket is szerettek volna mondani a szabadkai magyarok, de a szerb rendőrség elnémította a szónokokat.

Magyarság, 1921. július  13 / 152. szám

Egy magyarbarát horvát egyetemi tanár felségárulási pöre

Sufflay Milán a vádlottak padján — Bűn-e a nyugati kultúrához való ragaszkodás?

Az egész horvát nemzet feszült érdek­lődése mellett most folyik Sufflay Milán, zágrábi egyetemi tanár, az ismert magyarbarát politikus és tizennégy társának felség- és hazaárulási pőre. A nagyobb­részt szerb bírákból álló zágrábi törvény­szék a minap hallgatta ki a fővádlottat. Sufflay hosszabb beszédet intézett bíráihoz. Csodálkozását fejezte ki, hogy oly férfiakkal együtt ültetik a vádlottak pad­jára, akiket nem ismer és akik- ugyan­csak kijelentik, hogy őt nem ismerik. Az egész pör egy középkori boszorkány – pörre- emlékezteti, melyben az állítólagos boszorkánytmegvádolták, hogy egy gyerme­ket darabolt fel. A gyermek ugyan ép és egészséges volt, de éppen ez bizonyította azt, hogy a vádlott az ördöggel cimborál,mert különben hogyan volna életben a gyerek? Ő ellene is az a főbizonyíték, hogy a vádlottak egyike sem ismeri, amiből világos, hogy ő a legveszedel­mesebb ember! Megvádolja a katonai hatóságokat, hogy a vádlottakat korbáccsal, puskatussál, revolverrel kényszeri-tették oly vallomások tételére, me­lyek elvesztésükre alkalmasak. A vád­irat elég ostobán maga is bevallja ezt, mikor sajnálatát, fejezi ki, hogy a fővádlott első kihallgatása nem a katonaság, hanem a rendőrség előtt folyt le. Eszébe jut a Friedjung-pör. Ott az ok­mányok voltak meghamisítva, . itt a tanúvallomások. A két pör között mégis jelentékeny a különbség, az első olyan  mint a párisi szalon, ez mint egy apacs- spelunka. (Az elnök tiltakozva közbeszól.)

Sufflay Milán. 1931-ben kalapáccsal agyonverték az utcán

Van-e délszláv egység?

Ezután hosszasan foglalkozott Sufflay ama levél kérdésével, mely ellene a főbizonyíték.  A levél politikai helyzetképet nyújt a horvátországi állapotokról. A kép sötét, de arról ő  nem tehet. A levél egy külföldi állampolgárnak volt szánva, de semmi sincs benne olyan, amit bárki a horvát lapokból meg nem tudhatott volna. Hogy tartalma nem lehet veszedelmes, az is mutatja, hogy a cenzúra megengedte a közlését. A levél állítólag árt a délszláv egységnek s Horvátország elszakítását szolgálja a délszláv királyságtól. De van-e hát délszláv egység ? Kérdezzék meg ne a horvát, hanem a szerb népet. A másik vád jogi képtelenség, az SHS-királyság oly értelemben, hogy Horvátországot is magában foglalja, nem létezik ;  ’ Horvátország elszakítása tehát ettől az államtól nem lehet bűn. A londoni szerződés külön Horvátországról beszél, bár későbbi nemzetközi okmányok ismerik az SHS-királyságot, de nem állapítják meg azt, hogy ez minő alkatrészekből áll.

Horvátország önállósága

Különben is a horvát nemzet 1920 november 28-án az önálló horvát köztársa­ság programjával jövő Radicsnak adott többséget, ezzel a népek önrendelkezési jogának elve alapján Horvátország önállóállam.

— Uraim, — mondotta Sufflay, — itt fekszik önök előtt á levél, mely leplezetlenül feltárja gondolkozásomat és érzésemet, Ha a horvát érzés, ha a nyugati kultúrához való ragaszkodás bűn, . akkor bűnös vagyok!De akkor velem bűnös az egész horvát nemzet is, hiszen ugyanennek az érzésnek és gondolkozásnak adott kifejezést választott képviselői útján. A hatalom, mely engem vádol, megnyerheti ellenem a pört a törvényszék előtt, de máris elvesztette azt az üldözött horvát nemzet és a nyugati közvélemény színe előtt.

A nagy horvát börtön

A bíróság tagjainak kérdésére el­mondta, hogy 1908-ban nevezték ki egyetemi tanárnak, de előadásokat nem tart­hatott, mert az ifjúság agitátoroktól fel­izgatva bojkott alá fogta. A bojkott oka az volt, hogy kimutatta Kresimir horvát király és Kálmán magyar király egy-egy okleveléről, hogy azok hamisak,amivel állítólag vétett a horvát nemzeti érzés ellen. Azóta a horvát tudomány magáévá tette megállapításait. A múltban az volt a vétke, hogy állítólag a független hor­vát királyság gondolata ellen tört, ma az, hogy felakarja támasztani Tomiszláv birodalmát.

— Nekem egészen mindegy, — mondotta,— hogy elítélnek-e, vagy nem. Nekem egészen mindegy, hogy lezárnak-e egy börtön szűk cellájába, vagy kiengednek abba a nagy börtönbe, melyben ma az egész horvát nemzet ül.

A hallgatóság halálos csöndben hallgatta végig a hatalmas beszédet, melynek végével egy-egy elfojtott zokogás hallatszott a túltömött padok sorából.

Magyarság, 1921. július 13 / 152. szám

A bunyevácok állásfoglalása a szerb terror ellen

Szabadka, júl. 1. (A Magyarság tudósítójától) A napokban a sokác-bunyevác-párt bizalmas összejövetelt tartott városunkban, melyen részt vett több, mint négyszáz párt­tag. Sudarević dr. képviselő elnöki megnyitójában kifejtette álláspontját, hogy miért nőm vett részt az alkotmányozó nemzetgyűlés munkálataiban. A párt he­lyeselte képviselője eljárását és hosszabb tanácskozás után rezolúciót hozott, me­lyet népgyűlés elé szándékozik terjesz­teni, mihelyt olyan viszonyok lesznek, hogy a szerb terror csökken annyira, hogy meg lehessen tartani a gyűlést.

A rezolúció pontjai:

1. A sokác-bunyevác-párt tiltakozik a szerbek abszolutisztikus és erőszakos uralma ellen a Magyarországtól elrabolt területen.
2. Tiltakozik a kormány beavatkozása ellen a községi választásokba.
3. A cirill betűk használata ellen, mi­ntán a lakosság legalább kilencven százaléka ezen a területen ezeket az írás­jeleket nem ismeri. Követeli, hogy min­den hivatalos hirdetményt, kiadványt pár­huzamos szövegben latin betűkkel is kö­zöljenek a hatóságok.
4. Tiltakozik a katolikus vallás elleni támadások miatt és nem egyezik bele, hogy a görög-keleti vallás különleges jogokat élvezzen.
5. Gazdasági téren követeli, hogy a kormány függessze föl az élőállatok ki­vitelének tilalmát.

Sudarević ismertette még az érte­kezleten az államháztartás zavarait is. A budget össze volt már állítva, de ismét fel kellett forgatni az egészet, mert az egyes hatóságok kijelentették, hogy a leszállított összegekből a költsé­geket nem tudják fedezni. A csökkentés olyan mérvű volt, hogy például a közle­kedésügyi minisztérium költségvetését másfél milliárd dinárról nyolcszáz mil­lióra szállították le. Ebből a legnagyobb nehézségekkel lehet csak a folyó kiadá­sokat fedezni, de beruházásokról szó sem lehet.

A pártértekezlet bizalmat szavazott Sudarević képviselőnek.

Magyarság, 1921. július 06 / 146. szám

A belgrádi nemzetgyűlésen leleplezték  a közlekedésügyi miniszter visszaéléseit

Kifosztott egy állami birtokot — A barátait is ellátta állami élelmiszerrel — A miniszter benyújtotta lemondását

Velizar Janković közlekedésügyi miniszter lemondott állásáról és le­mondását a minisztertanács elfogadta. Bukásának okairól az alábbiak számol­nak be.

A délszláv konstituante egyik utolsó ülésén heves támadások céltáblája volt Velizar Janković közlekedésügyi miniszter. Janković földmivelésügyi miniszter korában elutasította a belgrádi gazdasági főiskola ama kérését, hogy az intézet céljaira átengedje a topcsideri állami uradalmat. Krisztán Etbin szlovén szo­cialista képviselő, volt belgrádi miniszter, leleplezte, hogy mi volt az elutasítás oka. Janković Topcsidert saját birtokaként ke­zelte, belőle barátait és a földmivelési mi­nisztérium tisztviselőit ajándékáron látta el s maga és családja számára is rengeteg élelmiszert hozatott az ura­dalomból. Krisztán hosszú jegyzékét ol­vasta fel az ily módon Topcsiderből elszállított termelvényeknek. Megtudjuk e jegyzékből, hogy a jó torkú miniszternek például naponta két és fél liter pá­linkára van szüksége. Janković Krisztán adatait egy szóval sem cáfolta meg, ha­nem védekezésül elmondta, hogy a szerb agrár-párt azért folytat ellene hajszát, mert nem engedte meg, hogy a szerbgazdaszövetség vagyonába ők üljenek bele ; egy közbeszóló agrár képviselőt meg azzal iparkodott letorkolni, hogy hallgas­son, hiszen mikor a földmivelésügyi minisztérium tisztviselője volt, ő is kapott Topcsiderből ingyen dohányt.

Janković ellen igen nagy a felháboro­dás, mert nem ez az első visszaélés, ami róla kiderült. Hires esete volt a há­ború alatt, mikor a szerb hadsereg szá­mára Indiából hozatott babot s aztán ki­derült, hogy a bab az emberi egészségre veszedelmes alkatrészeket tartalmaz. Ez persze nem változtatott azon a tényen, hogy az indiai babszállítás jó üzlet volt — Velizar Janković számára.

Szerbia felszabadulása után Jankovć hol a horvátok, hol az osztrákok nyakára akarta varrni babját, keveset törődve az­zal, hogy ezrek életét veszedelmezteti. Mint közlekedésügyi miniszter azzal tette magát nevezetessé, hogy, miniszteri  fogadószobáját másfél millió dinár költség­gel újra bebútoroztatta. Majd pedig ez év húsvétján kedve szottyant Eaguzába utazni s bár a szerb vasutak a minimá­lis személyforgalmat sem tudják fenntar­tani, Belgrádból Dalmáciába külön vona­ton utazott s elrendelte., hogy fogadásáraminden közbeeső állomás feldíszíttessék.

Egyébiránt Janković Pašićnak első bi­zalmasa s az ősz szerb politikusnak az az óhajtása, hogy halála után Janković legyen a radikális párt vezére.

Magyarság, 1921. július 06 / 146. szám

A fátum

A tegnapi nemzeti ünnepen új alkotmányt kapott Jugoszlávia, de az ünnepi hangulatot alapo­san elrontotta az a merénylet, amelyet egy bolsevista munkás követett el a régens ellen, bom­bát dobott Sándor régensherceg és Pašić kocsijára.

Hét esztendővel ezelőtt éppen Péter-Pál napján Gavrilo Princip szintén egy bombát hajított el Szarajevó főutcáján, amely nem­csak Ferenc Ferdinándot és fele­ségét sebezte halálra, hanem le­vegőbe/ röpítette az európai békét is. Hét esztendő — és minő hétesztendő! — pergett le azóta az idő homokóráján: olyan évek, amelyek borzalmas fönségük, el­képzelhetetlen nyomorúságuk spirkadni nem tudó reménytelen éj sötétségük által példátlanul és társtalanul állnak az emberiségévkönyveiben. Azóta mintha egy megveszekedett tűzhányó volna a történelem, amelyből nem árad ki más, mint a gyűlölet lávája, a kétségbeesés kénköve, embermilliók jajja és rabszolgasorba dön­tött nemzetek sóhaja. A tudo­mány még  nem nyomozta ki az okoknak azt a bonyolult szöve­dékét, amelyeknek együttes és egy célra feszülő összeműködése felidézte a vezető népek tragikus kettéválását, a fegyveres békeóriási feszültségét s a nem­zeteknek ötödféléven át valóhurcoltatását a világháború vágóhídjára. De egy bizonyos: az, hogy  ezt a természetellenes feszültséget, ezt a fülledt viharhangulatot az a bomba rob­bantotta ki, amelyet az azóta szerb nemzeti hőssé finomított Princip dobott el Bosznia fő­városában.

Nikola Pašić

E hét év alatt a szerb nemzet,amely nem egyszer bukdácsolta megsemmisülés peremen, szer­telen mohósággal aratta le an­nak a véres vetésnek kalászait, amelyet tulajdon makacs kitar­tása és példaadó önfeláldozása,legfőképp azonban szerencsésen megválasztott szövetségeseinek gazdasági és katonai túlnyomósága érlelt meg. Szerbia, amely oly nagy volt a háborúban, s amelynek vad hősiessége az egyetlen erkölcsi   kvalifikáció, amely a mienkével egyenértékű erőt tudott dobni a szerencsemérlegének serpenyőjébe, az úgy­nevezett kisántánt valamennyi népe közt, — ez a Szerbia nem mutatott sem okosságot, sem mérsékletet a győzelemben. Az a szerb királyság, amely mosto­hább években a magyar politika és a magyar államférfiak jóindu­latának és támogatásának annyi jelével találkozott, a balkáni háborúban eredeti területét csak­nem megháromszorozta, szövet­ségesei jóvoltából annyi új  gazdag és hatalmas földet falt fel, amelyet előreláthatólag sohasem fog megemészteni. Se feje, se karjai, se belei nem bírják megra­gadni és feldolgozni azt a dús zsákmányt, amelyet a világbíró areopagiták az ölébe hullajtottak. Az S. H. S.-királyság egy geopoli­tikai, néprajzi és történelmi kép­telenség, amelyben szilaj össze­visszasággal hányódnak azok az elemek, amelyekből egy déli kép­zelettel megáldott építőmester az új jugoszláv birodalmat megter­vezte és most kiépíteni törekszik. A szerb nép a győzelem jogán s nem az egyenjogúság elvei alap­ján rendezte be a terjedelmes és gazdag domíniumát: bocskora alá tiport nálánál kultúrailag erősebb és öntudatosabb fajokat, amelyek sohasem fogják elfelej­teni, hogy nemrég egy fényesebb és szervezettebb államhatalomrészei voltak; leigázta az ilyen gondolat ápolásában és a faji összetartozás érzetében testvér horvát és szlovén nemzeteket, amelyeket a római kultúrához és a középeurópai történelem-vilá­gához való csatlakozás soha ki nem engesztelhető ellentétbe ker­gettek a bizánci ortodox dél­szláv közösséggel: végül meg­hizlalta magát olyan néptörme­lékekkel, amelyek az állami fej­lődésnek csupán törzsi típusáig tudtak eljutni hozzáférhetetlen sziklahegyeikben; körmeit mé­lyen belevágta a bolgár húsba is, amelyből annyit szelt le, amennyi jókedvéből telt.

Ez a nemzeti és néprajzi káosz hányódik és örvénylik ide s tova a jugoszláv demarkációkon belül. S e politikai képletet még zava­rosabbá és sötétebbé teszik azok a társadalmi, gazdasági és szo­ciális kérdések, amelyeknek bősz hullámverései ugyancsak próbára teszik azokat a gyenge és töré­keny védőgátakat, amelyeket a békekötések sáncoltak az új ju­goszláv területek köré. A régens és Pašić kocsijára bolsevistamunkás dobta a bombát, a megoldhatatlanul nehéz kérdéseknek ezt a balkáni megoldását. Lehet, sőt valószínű, hogy e merénylet intőjel arra, hogy a belgrádi urak abbahagyják könnyelmű és go­nosz tréfáikat Linderrel és pécsi bandájával s rájönnek, hogy az a pokolgép, amelyet annyi bal­káni furfanggal szerkesztettek meg a mi elpusztításunkra, ott is felrobbanhat, ahol a  zsineget tartják.

Bármi lesz is következménye a belgrádi véres attentátumnak, a végzetes évforduló ilyen jelekés tények világa mellett mégis több, mint babona. A kettős monarchia, amelyben több volt az életerő, a hagyománynak és a megszokásnak állam-konstruálóereje, szétkorhadt Princip bom­bája, nyomán. Vájjon a rosszab­bul  összetákolt jugoszláv királyság a horvátok, szlovének, ma­gyarok, svábok, bosnyákok, crnagóracok, albánok és bolgárok ellenségeskedése és merev szem­beállása mellett elbírja még a bolsevizmust is?

Magyarság, 1921. július  01 / 142. szám