65 éve halt meg Lugosi Béla, a délvidéki Drakula
Miközben a hazai közönség alig ismerte, külföldön a horror mestereként emlegették, a női rajongók pedig százával írtak neki leveleket, sokszor abban a hitben, hogy a magyar származású színész valóban vámpír. Lugosi Béla az első olyan hollywoodi filmsztár volt, aki nyíltan vállalta drogproblémáit, függősége pedig nagyban hozzájárult karrierje mélyrepüléséhez. Végül Drakula-jelmezében temették el.
Lugosi Béla élete számos titkot rejt: anyakönyvi kivonata szerint Blaskó Béla Ferenc Dezső néven, egy pék fiaként született a mára már Romániához tartozó Lugoson 1882 októberében, a dokumentumban azonban később áthúzták apja foglalkozását, és helyére azt írták, hogy az idősebb Blaskó bankigazgató volt. Lugosi évtizedekkel később Amerikában már azt mesélte, hogy nemesi családban született, és hogy Drakulához hasonlóan ő is egy igazi gróf.
Még kamasz volt, amikor apja meghalt, ezért abba kellett hagynia az iskolát, hogy munkába állhasson, és pénzt keressen, bár egy olyan magyarázat is él, hogy nehezen jött ki a szigorú férfival, ezért egy veszekedés után egyszerűen megszökött otthonról. Mivel nem volt különösebben jó tanuló, bátran hagyta ott az iskolapadot is, bár befutása után egyszer azt állította, hogy Oxfordban végzett. Valójában alakalmi munkákból élt, például egy Szabadka melletti szénbányában dolgozott, ám a nehéz fizikai munka elől onnan is megszökött, és egy vándorszínházhoz szegődött.
Lugosi fiatalon Pesti Ihász Lajos szerződtette, s a színész a szabadkai társulat tagja lett – Megfordult Polgár Károly délvidéki truppjában is, Nagybecskereken, majd Zomborban folytatta pályafutását, végül a budapesti Nemzeti Színház színpadán is felléphetett – Elkerült Hollywoodba
ahol kezdetben némafilmekben szerepelt, majd a transsylvániai vérszívó gróf, Dracula maszkjában világhírnévre tette szert, s bevonult az álomváros szellemi panteonjába, pedig Magyarországon – ezt ma nehéz elhinni, elképzelni – ún. ,,szerelmes színész’ volt – Ernest Lubitsch Ninocskájában a svéd szfinx, Greta Garbo volt a partnere – 1965-ben hunyt el – Lugosi a végrendeletében meghagyta, hogy Dracula köpenyében bocsássák sírba
Látjuk az idegeket borzoló képet: A vérszívó gróf, Dracula alias Lugosi Béla, aki az erdélyi Lugoson született Blaskó Bélaként, éjszakánként fejjel lefelé kúszik a várkastélya falán. A nézők haja égnek állt. A magyar származású amerikai sztár nélkül, akkortájt, vagyis a (rég)múltban igazi rémfilmet el sem lehetett képzelni, hozzátartozott a műfaj mitológiájához. Azt viszont kevesen tudják, hogy Draculát, a transsylvániai vérszívó grófról szóló történetet 1927-ben mutatták be a Broadway színpadán. Sztárszerepben egy magas, nyúlánk fiatalember. A premier után a sárga magazinokban arról tudósítottak a szenzációhajhász riporterek, hogy az előadás alatt vöröskeresztes nővérek és ápolónők tartottak ügyeletet, hogy a sokkos állapotba kerülteket magukhoz térítsék, vagy szanatóriumba vitessék, hogy a látványtól megrendült idegrendszerüket rendbe hozzák. Lugosi Béla fotójával voltak tele akkor a lapok. Lugosi Béla az amerikai mozi első számú kedvence lett, nyilván azért, mert nem ügyetlenül maszkírozott, nevetséges, gnómszerű szörnyalakot támasztott fel a koporsóban, hanem egy sima modorú úriembert, egy elegánsan ható grófot.
A színész 1901-ben még lakatossegédként Lugoson, egy nagy vasipari üzemben dolgozott. Egy napon a műhelyfőnök tudtára adta, hogy ő bizony leteszi egy időre a mocskos szerszámokat, felutazik Budapestre, a Színészegyesület felvételi vizsgájára. Munkatársai azt hitték, hogy a lakatossegédnek elment az esze, megszállta az ördög, de Blaskó Béla szótlanul elfordult tőlük, s már másnap, a hajnali vonat elvitte Budapestre. A vizsgára levél útján jelentkezett. A Színészegyesület Baross téri épülete előtt több százan tülekedtek. Blaskó Béla rezignáltan állt be a sorba, s akkor sem vette le a lámpaláz a lábáról, amikor megérkeztek a vizsgabizottság tagjai, az akkori idők nagyjai: Somló Sándor, Újházi Ede, Csillag Teréz, Gál Gyula, valamennyien a Nemzeti Színházból. Blaskó Béla magabiztosan lépett a dobogóra. Fel is vették azon nyomban a Színészegyesület tagjainak a táborába.
A vizsga szünetében megszólította Pesti Ihász Lajos, a szabadkai színház direktora. Gyorsan megkötötték a szerződést. A fiatalember arca sugárzott az örömtől, s nemsokára már meg is jelenhetett Kalocsán, a teátrum nyári állomásának színpadán. Erről az eseményről Garay Béla is megemlékezett Színészarcképek című kötetében. Itt Kalocsán folytak az előkészületek a színházi évadra. Azonnal szerepet is kapott Guthy Soma és Rákosi Viktor Sasok című művében, majd a Cyrano de Bergeracban is játszhatott, valamint Gárdonyi Géza népszerű népszínművében, A bor címűben.
A színház 1901. november 2-án már előadást hirdetett Szabadkán. A Sasokkal nyitották az évadot. Sokan megtapsolták Blaskó Bélát, sokan fejcsóválva megkérdezték: ,,Mindig Szabadka legyen az előkészítő iskolája a kezdő színészeknek?’ De Blaskó Béla több volt kezdő színésznél, modorával, színpadi megjelenésével mindenkit lenyűgözött, a szabadkai hölgyek kedvence lett. De a lapok gyakran támadták Pesti Ihász Lajost, a teátrum első emberét, mert az általa megszerkesztett műsort, a repertoárt nem tartották megfelelőnek és elég színvonalasnak. Egy különösen éles hangú cikk jelent meg Quasimodo Braun Henrik, a Bácskai Hírlap szerkesztőjének tollából. A szerkesztő úr azt állította írásában, hogy a színészek egyike-másika botrányos szerep nem tudással lépett fel. (Köztük volt-e Blaskó Béla, nem tudhatjuk.) Ezekért a támadásokért a direktor szembeköpte a szerkesztőt. Az ügy végére párbajjal akartak pontot tenni, ám a legrosszabb nem történt meg, mert a direktor bocsánatot kért Braun Henriktől, azt mondván, hogy tettét hirtelen felháborodásában követte el.
Blaskó Béla nevével szülővárosának akart emléket állítani. Ezért felvette a művésznevét. Így lett belőle Lugosi Béla, ám Nagybecskereken, Polgár Károly délvidéki társulatában még Blaskóként lépett fel, a Bega-parti városból Zomborba vezetett az útja, s aztán elbúcsúzott a ,,poros’ és ,,sáros’ vidéktől. Zomborba Krecsányi Ignáccal, a direktorával közölte, hogy Szegeden szándékozza folytatni a pályafutását. A Tisza-parti városban nem maradt sokáig. 1911. szeptember 4-én már Vronszkij grófként aratott megérdemelt sikert Tolsztoj Anna Karenina című drámájában a Magyar Színházban. Két év múlva a Nemzeti Színház szerződtette, az ország első teátruma. Sajnos, 1919-ben a vörös diktatúra lelkes agitátora lett, amiért – miután a Tanácsköztársaság összeomlott – menekülnie kellett az országból. Az esemény előtt eltávolították a színházból. Pedig akkor már sokra vitte. A pasaréti Star Filmgyárban – Arisztid néven – tíz produkcióban játszhatott. Németországban sem időzött sokáig. 1922-ben hajóra szállt – a Nosfaratuban már nem szerepelhetett, pedig Murnau számított rá -, és úgy érkezett az Újvilágba, hogy egy szót sem tudott angolul. Kezdetben magyar társulatokkal járta a hatalmas országot, alkalmi munkákat vállalt. Hollywoodban A vörös mákban debütált – a többi legenda. Minden kapu megnyílt előtte. De pályafutásáról a filmlexikonokban csupán az áll, hogy Magyarországon ,,vidéken játszott’, olvastunk arról is, hogy 1910-1911-ben a Nemzeti Színház tagja volt. Nemeskürty István ezt írta: ,,Nem tagadta meg múltját és önmagát: a haladás, a humanizmus, az emberi tisztesség híve volt és maradt’.
Forrás: Hét Nap
