Délmagyar: Mindent magukkal vittek a szerbek, ami mozdítható volt
Az első világháború után csaknem három esztendőre a Marostól délre fekvő területek szerb megszállás alá kerültek. Újszeged és Szeged elszakadt egymástól. Napra pontosan éppen száz évvel ezelőtt – puskaropogtatás közepette – vonultak ki a szerb katonák az egykori Torontál vármegye jelenlegi országhatáron belüli területéről.
1918 novemberében felbomlott az Osztrák–Magyar Monarchia, régiónk francia, román és szerb megszállás alá került.
– Makó és az attól keletre fekvő területek román, a Marostól délre fekvő régió pedig szerb megszállás alá került. Hogy a szerbeket és a románokat egymástól elválasszák, Szegedet a franciák szállták meg – magyarázta Miklós Péter történész, a Kodolányi János Egyetem címzetes professzora, a vásárhelyi Tornyai János Múzeum szakmai tanácsadója.
Elszakítva
Újszegedet, Szőreget, Újszentivánt, Ószentivánt (a mai Tiszaszigetet), Deszket, Klárafalvát, Ferencszállást és Kiszombort csaknem három évig tartották megszállásuk alatt a szerbek.
– 1919 nyarán az ellenforradalmi szervezkedéseknek Szeged lett a központjuk. A szerbek nem akarták Újszegedet elveszíteni, így lezárták az év elején a hidat, és határátlépésnek minősülő tevékenységgel lehetett a két városrész között közlekedni – fejtette ki a történész. A hídon csak útigazolvánnyal lehetett átjutni, megalakult Újszeged község, a megszállt területeken szerb nyelvű közigazgatást vezettek be. Az elszakítás híre már napokkal korábban szájról szájra terjedt. Számos család, amelyet megélhetése Szegedhez kötött, úgy döntött, hogy átköltözik. Szekereken, bőröndökben próbálták átmenteni a túlpartra értékeiket, de a szerb fegyveres őrök minden holmijukat átkutatták. Az elhordható ingóságok súlyát meghatározták, illetve a tárgyakat, melyek átvitelére nem kaptak előzetesen engedélyt, elkobozták.
Fosztogattak
– 1920 elejétől már biztosan tudták a szerbek, hogy előbb-utóbb el kell hagyniuk e területet. Onnantól kezdve tényleges megszállóként viselkedtek – mondta Miklós Péter. Ennek következtében durván bántalmazták a magyar lakosságot: Szőregen a korabeli hírek szerint nem volt olyan férfi, akit ne botoztak volna meg, és anyagilag is kizsákmányolták őket.
– Céljuk a minél nagyobb vagyonszerzés lett. Ez egyrészt intézményes keretek között zajlott, mely során még az ereszcsatornákat és a radiátorokat is lefoglalták, és elvitték a szerb állam nevében. Másrészt pedig saját céljaikra is fosztogattak a megszálló katonák. A fizikai bántalmazások is gyakoriak voltak a magyarokkal szemben – részletezte, majd hozzátette, a szerbekben óriási düh munkálkodott.
– Szerbia első világháborús osztrák–magyar megszállása lassú és erőszakos folyamat eredménye volt. Lakosságának nagyjából harmada meghalt az első világháborúban. Nagyon erős bosszúvágy dolgozott bennük – közölte a történész.
Mindent vittek
A magyarok arra számítottak, hogy az államalapítás ünnepét már a megszállók nélkül, Szeged és Újszeged újraegyesülésével ünnepelhetik, ám a felszabadulásra még egy napot várni kellett.
A szerbek fegyverropogás közepette hagyták el az egykori Torontál vármegye trianoni magyar határon belüli területét, ám a lövöldözés csupán jelzésértékű volt. Azonban szinte mindent vittek, ami mozdítható volt, amit útközben találtak: jószágokat, lovakat, hintókat, bútorokat, ajtókat, ablakokat.
– Emberek elleni atrocitások is történtek. Például Horváth János gimnáziumi tanárnak lett volna a feladata, hogy beszédet mondjon a magyarok bevonulásakor, de augusztus 19-én néhány szerb fegyveres elkapta és botokkal összeverte. Végül beszédét két nappal később el tudta mondani – fejtette ki a történész.
A felszabadulás végül augusztus 21-én köszöntött be. A szerb katonák által elhagyott települések magyar lakosai azonnal ünnepelni kezdtek, a községházakra visszakerült a magyar zászló, a katolikus templomokban hálaadó szentmisét tartottak.
