Parasztvakítás: Németországban már látják, mikor lehetünk túl a járványon
A német egészségügyi miniszter szerint nagyon valószínűtlen az oltóanyagoknak ellenálló variáns kialakulása. Kezdete után két évvel, 2022 tavaszán érhet véget Németországban a koronavírus-járvány a szövetségi kormány egészségügyi minisztere szerint.
Jens Spahn egy szerdai lapinterjúban elmondta, hogy jövő tavasszal alakulhat ki az új típusú koronavírussal szembeni közösségi immunitás, amely véget vet a járványnak.
„Ha nem jelenik meg olyan új vírusváltozat, amely ellen nem hatékony a védőoltás, akkor tavasszal túl leszünk a világjárványon és visszatérhetünk a normalitáshoz”
– mondta a kereszténydemokrata (CDU) politikus az Augsburger Allgemeine című lapnak.
Kiemelte, hogy nagyon valószínűtlen az oltóanyagoknak ellenálló variáns kialakulása. Mint mondta, az egyetlen kérdés az, hogy a közösségi immunitást az oltási kampány vagy a fertőzés révén érik-e el.
Az oltás továbbra is önkéntes, de
a méltányosság elve megköveteli, hogy aki beoltathatná magát, de úgy dönt, hogy ezt mégsem teszi meg, az „vállalja a felelősséget a következményekért, beleértve a pénzügyi költségeket”
– nyilatkozott Jens Spahn a tanácskozás után.
Mindez persze nem egyéb, mint találgatás és a vakcinabiznisz erőltetése…
(Infostart nyomán)