Mit vásárolhatunk ma Szerbiában kétezer dinárért?
A balkáni országban a hivatalos adatok szerint 5,7 százalékos az infláció, ami lefordítva azt jelenti, hogy minden téren áremelkedés tapasztalható, ez egyre inkább szembeötlő a boltokban, bevásárlóközpontokban, benzinkutakon, stb.
Jelentősen megdrágultak az élelmiszeripari termékek; a hús, a zöldség, a gyümölcs, az édesség, stb.
Körülbelül kétezer dinárért ma megvehetünk egy kiló húst, kenyeret, jogurtot, tojást, étolajat.
Ha olyan luxuscikknek számító termékekre is szükségünk van, mint például a cigaretta, kávé, emellett még üzemanyagot is fogyasztunk, legalább még egy ezresre van szükségünk.
Az üzemanyag árának emelkedése szintén drasztikus, ez pedig magával vonja minden egyéb termék áremelkedését.
Mindebből látszik, hogy Szerbiában ma ugyanazért az összegért jóval kevesebbet tudunk magunknak megengedni, mint egy-két évvel ezelőtt.
Ha mindehhez hozzádjuk az energiaforrások potenciális áremelkedését is, akkor igazán nem lehetünk optimisták.
Szakértők szerint az inflációt rendkívül nehéz lesz lelassítani, vagy netán megállítani. Lehetséges ugyan, de ennek komoly ára van, például a termelés és a munkaerő csökkentése.
A jelenséget a szerb kormány a koronavírusjárvánnyal is magyarázhatja, de nem kétséges, hogy a haladók ártalmas politikája nem kis mértékben közrejátszik.
Így aztán a Vučić-féle „aranykornak” nyoma sincs, és félő, hogy nem is lesz hamarosan.
(Blic nyomán)