Előkerült a Facebook feketelistája, magyar és szerb nevek is szerepelnek rajta
A Facebook 2012-ben döntött úgy, hogy elkezdi kitiltani azokat személyeket és szervezeteket, amelyek valamilyen módon a terrorizmushoz kapcsolódnak. A The Intercept most ebbe a listába nézett bele, és kiderült: több mint 4000 tétel szerepel rajta.
A lista szereplőit kategóriákba sorolta a Facebook, hogy egyértelmű legyen, miért kerültek fel rá.
Van közöttük, aki gyűlöletbeszédet terjesztett, mások bűnözők vagy épp egy terrorista szervezet tagjai, de kitiltották a fegyveres társadalmi csoportokat is.
Hogy miként büntet a Facebook, az az adott helyzettől függ.
Összességében a The Intercept által közzétett lista szereplőinek 53,7 százaléka a terrorizmushoz köthető, 23,3 százalékuk valamilyen fegyveres civil csoport, 17 százalékuk gyűlöletkeltő, 1 százalékuk pedig valamilyen erőszakos, nem állami szereplő.
A The Verge szerint amikor egy szervezetet tiltólistára tesz a Facebook, az több ezer profil, csoport és oldal törlését hozhatja magával.
(hvg.hu nyomán)