Kiemelt Szerbia 

Vasárnap összeül a szerbiai válságstáb, „újabb intézkedések várhatóak”

Aleksandar Vučić közölte, hogy a stáb ülésén újabb intézkedésekre lehet számítani, de amikor ez megtörténik, az emberek felteszik a kérdést, hogy miért, ha pedig nem születnek korlátozások, akkor pedig azzal van gondjuk.

A szerb elnök tehát most sem tudta visszafogni magát, kényszeresen a polgárokat hibáztatja a rezsim intézkedéseire való reakciójuk miatt.

Mint mondta,

feltételezi, hogy Ana Brnabić a Covid-engedélyekről is tárgyal majd a stábbal, és ezek után döntést hoz.

Ami valójában nem a kormányfő döntése lesz, hanem magáé Vučićé… Ezek után folytatta a polgárok hibáztatását.

„Az emberek felelőletlenek, ezért nem mennek a dolgok úgy, ahogy kellene”

– húzta alá.

Hozzátette, hogy a kötelező oltakozást nem lehet bevezetni az alkotmány megsértése miatt, az ország pedig ezzel megalázná magát.

Ez utóbbi kijelentése enyhén szólva is cinikusnak mondható.

(B92 nyomán)

Hasonló bejegyzések