Ada: tilos lesz személygépkocsival behajtani a piac területére
Az adai község által fenntartott piacon a közvállalat munkásai ma arról értesítették az eladókat és kofákat, hogy a jövőben tilos lesz majd a piac területére személygépkocsival vagy más teherszállításra alkalmas járművel behajtani.
A döntés pedig nem csak a vásárlókra, de az ott helypénzt váltott eladókra is vonatkozik majd a tervek szerint.
A döntés nagy felháborodást keltett a helyiek körében, több eladó is arra panaszkodik, hogy ezáltal szinte ellehetetlenedik majd a munkájuk, hiszen a portékáikat igen megterhelő egyesével behordani az utcáról. Egyesek szerint ezzel a döntéssel azt kockáztatja a fenntartó, vagyis a vajdasági Magyar Szövetség és a haladókhoz átpártolt Bilicki Zoltán, hogy még kevesebb árús és portéka lesz majd az adai piacon.