Kiemelt Szerbia 

Ana Brnabić megoldást keres a nagybecskereki ivóvíz körüli gondokra, de gondolatai csakolyan zavarosak, mint maga a (nem iható) víz

A haladó rezsim miniszterelnöke kijelentette, hogy az állam befektetne a teljes vízvezetékrendszerbe, mert, mint mondta, a csövek rendkívül régiek és nagyok a veszteségek. Noha jól tudjuk, hogy nem ez az alaprobléma, hanem a víz vegyi összetétele, amely magas arzéntartalmú.

Mégis, Brnabić úgy látja, hogy a vízvezetékcsövek cseréje megoldja a problémát. Hozzátette, az iható víz előállítása komoly akadályokba ütközik, viszont Nagybecskerekről senki sem fordult a kormányhoz, a megoldást keresve. Feltevődik a kérdés, vajon a kormány miért nem foglalkozott eddig ezzel, hiszen tudnak a helyi polgárok komoly gondjáról.

– Korábban nem volt jogi alapja annak, hogy magánbefektető végezze el a munkálatokat, ezért sürgősen megváltoztattuk a törvényeket, és találtunk megfelelő partnert a felújításhoz – mondta a kormányelnök (A haladók így oldják meg a problémákat – a szerk. megjegyzése.)

Brnabić azt is megjegyezte, hogy az állam megvásárolhatta volna a vízgyárat, de ez nem oldotta volna a problémát, hiszen nem lehetett tudni, mennyit kellett volna befektetni ahhoz, hogy az működni tudjon. Ez utóbbi kijelentés nem teljes világos, de a leszbikus kormányelnöktől ezt már megszoktuk.

„Azt hiszem, folyamatban van a tárgyalás egy magánbefektetővel, aki világszinten is elismert”

– közölte Brnabić, akinek az egész meséje zavaros, és félő, hogy ez a projektum sem fog a közeljövőben megvalósulni.

(021.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések