Kiemelt Szerbia 

Belső viszály? Vučić feloszlatta a haladó párt užicei bizottságát

Habár a bejelentések szerint a címben említettek nem a bizottság eredménytelen tevékenysége miatt történt, hanem mert „teret akarnak engedni a fiatal kádereknek”.

Ennek ellenére a száz tagú bizottág funkcióját most Jelena Raković Radivojević, a város polgármestere, és Užice városi közlekedési bizottságának tagja, Slobodan Šiljković veszi át, aki egyúttal a helyi posta igazgatója is.

A magyarázat tehát egyértelműen átlátszó.

A város haladó bizottságával kapcsolatban már a megalapítása után szárnyra keltek olyan hírek, hogy megosztott, illetve két áramlat működik azon belül.

Jelena Raković Radivojević természetesen cáfolta a híreket, véleménye szerint az előző garnitúra jól végezte a munkáját, de még jobb eredményekre van szükség.

Hozzátette, hogy a következő választásokon még jobb eredményeket kívánnak elérni.

Az új tagokat maga Aleksandar Vučić nevezte ki, ez a tény is önmagáért beszél.

(direktno.rs nyomán, fotó: SNS)

Hasonló bejegyzések