Kiemelt Szerbia 

Az „Ökológiai Felkelés” nyílt levélben fordult Vučićhoz, hogy vonja vissza a kisajátításról szóló törvénytervezet

A nyílt levélben felszólítja a szerb haladók elnökét, hogy „péntekig vonja vissza az alkotmányellenes törvényt, mert ellenkező esetben Szerbia szombaton leáll”.

A szervezet választ vár Aleksandar Vučićtól, követelve, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az ország ne süllyedjen még mélyebb krízisbe.

„Tisztában van azzal, hogy a Pink televízió Hit-twit című műsorában kijelentette: amennyiben látta volna a referendumről szóló törvényt, lett volna megjegyzése arra? Ezzel valójában azt közvetítette a polgárok felé, hogy nem látta azt, de mégis aláírta.”

– olvasható többek között az „Ökológiai Felkelés” a haladó vezérhez intézett levelében.

A szervezet emlékezteti Vučićot arra is, hogy felelőtlen és autokrata tettei bűnvádi eljárás tárgya lesz.

A nyílt levélben arra is figyelmeztetik a szerb elnököt, hogy tetteinek következménye nemcsak útlezárásokban, hanem a polgárok általános felkelésében is meg fog mutatkozni, akik mindeddig tűrték a sokéves haladó politikát és autokráciát.

Vajon válaszol-e Vučić ezekre a szavakra?

(Szerb média nyomán)    

Hasonló bejegyzések