„A szerb állam ráerőszakolná a nemzeti közösségekre a rasszista körök által erőltetett himnuszt”
Shaip Kamberi, az „Egyesült Völgy – Szandzsáki Demokratikus Akció” képviselői csoport tagja sokadszor megmutatta, hogy valószínűleg ő az egyetlen normális és becsületes egyén a szerb parlamentben.
Ezúttal az oktatási törvény azon módosítására reagált, amely előirányozza, hogy az összes szerbiai iskola minden tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával köteles megkezdeni.
Kamberi a legutóbbi parlamenti felszólalásában kiemelte, hogy a szerb kormány, amely nem volt képes biztosítani a beígért gazdasági fejlődést, jólétet, színvonalasabb igazságszolgáltatást, egészségügyet, oktatást és a kedvezőbb távlatokat a lakosság számára, ehelyett most
„a szerb világot, a szerb nép nemzeti büszkeségét és történelmi dicsőségét” helyezi előtérbe.
A bátor képviselő hozzáfűzte, hogy a szerb rendszer a nacionalizmusba csomagolt hazaszeretet hangoztatásával próbálja eltakarni a közelmúlt sötét jelenségeit és a jelen súlyos kudarcait.
Kamberi úgy véli, hogy – miközben a kormány az úgynevezett hazaszeretet politikáját folytatja – semmit sem tesz annak érdekében, hogy a hazában elviselhetőbb életet teremtsen. Erről tanúskodik az a tény is, hogy napi szinten egyre többen hagyják el Szerbiát.
Továbbá rámutatott:
a „Bože pravde“ kötelező lejátszásának oktatási intézményekben való bevezetését a rasszizmus és az újragyarmatosítás híveiből álló ideológiai áramlat erőlteti.
Miközben a hatalom képviselői a polgárok szerb állam iránti „intézményes, alkotmányos és törvényes lojalitását” követelik, addig támogatják mindazokat, akik Banjalukán, Mitrovicán vagy éppen Kninben kifütyülik és kigúnyolják Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Horvatország himnuszát, utalt rá a szandzsáki képviselő.
(dardaniapress.net nyomán, fotó: nova.rs)