Kiemelt Szerbia 

Szerbiai önkénteseken tesztelik a covid-védőoltást

Rendhagyó hír látott napvilágot a szerb köztévé (RTS) honlapján.

A covid-vakcinát szerbiai önkénteseken tesztelik majd. Feltételezhető, hogy a Torlak Intézet által gyártott orosz védőoltásról van szó, bár ezt nem tüntették fel.

Azt sem lehet tudni, vajon az önkéntesek kapnak-e pénzt a kísérleti nyúl szerepének elvállalásáért.

Felmerülhet az a kérdés is, miért van egyáltalán szükség erre a kísérleti tesztelésre, hiszen eddig azt mondták, a vakcinák (mindegyik) hatékonyak és biztonságosak?

A védőoltásokat 14 szerbiai egészségházban adják be az önkénteseknek.

A kutatásban 1 200 önkéntes személy vesz részt, közölte Ljiljana Marković Denić, a Belgrádi Egyetem Orvostudományi Karának járványügyi szakértője.

Szavai szerint

a kísérleti kutatás alapján „nemzeti tanulmány” készül az emberi szervezet immunválaszáról a koronavírus elleni vakcina első és második dózisa után.

A kísérletben részt vevő önkéntesek egészségi állapotát egy egész éven át követik majd.

Marković Denić kiemelte, hogy az említett nemzeti tanulmány elkészítését a szerb kormány támogatja, a kísérletben pedig a Batut Közegészségügyi Intézet is részt vesz.

(rts.rs és srbin.info nyomán, fotó: stil.kurir.rs)

Hasonló bejegyzések