Délvidék Kiemelt 

Bojan Šoralov, az észak-bácskai körzet vezetője: „Fokozottan ellenőrizzük a védettségi igazolványokat az ünnepek alatt”

Pontosan 67 nappal a Covid-engedélyek bevezetése után a felügyelőségek több mint 560 ellenőrzést végeztek Szabadkán, illetve 15 szabálysértési feljelentést tettek.

Bojan Šoralov, az észak-bácskai körzet vezetője kijelentette, hogy

december 31-én és január 1-jén is fokozottan ellenőrzik a szabályok betartását.

Bojan Šoralov

Kijelentette, hogy máris rendelkeznek információval azzal kapcsolatban, hogy mely vendéglátóipari egységek dolgoznak az újévvárás idején, ezek mindegyikét körbejárja majd a felügyelőség.

– Aki engedély nélkül tartózkodik egy-egy lokálban, 5000 dináros büntetésre számíthat – emlékeztett Šoralov.

Az észak-bácskai körzet vezetője „odanyalt” Stevan Bakićnak is, megköszönve neki, hogy lemondta a Jovan Nenad Cár Téren megtartandó újévvárást, mert, mint mondta, „a polgármester ezzel bebizonyította, hogy számára a polgárok egészsége a legfontosabb”. (És az anyagiak megfelelő helyre való „átirányítása” – a szerk. megj.)

Az eddig megbüntett gazdasági és magánszemélyek összesen 755 ezer dinárral „járultak” hozzá a város költségvetésének feltöltéséhez – derült ki a subotica.com írásából.

(Subotica.com nyomán, fotók: subotica.com)

Hasonló bejegyzések