Egyéb 

Napjaink összecsukható vendégágyai

Szerencsére elmúltak azok az idők, amikor a régi fém kempingágyakat kellett elővenni és rokonok, vendégek érkezésekor szétszedni, majd távozásakor nagy nehezen összecsukni. Napjainkban már a legegyszerűbb összecsukható ágyak is minőségi termékek, gyönyörűek és egyszerű, felhasználóbarát a kezelésük.

Kanapéágyak számtalan variációja

Amikor úgy döntünk, hogy szükségünk van egy új kanapéra, a legalapvetőbb szempont, amely mentén el kell indulnunk, az a méret. Nem mindegy, hogy hová, melyik szobába helyezzük el azt a kanapéágyat. Pontosan mérjük le az alapterületet, és azt is számítsuk ki, hogy hová fog esni az ágy vége kihúzott helyzetében.

Kérdés az is, hogy általában nyitott vagy összecsukott állapotában fogjuk-e használni. Ha egy kis nappalink van, és oda tervezzük, akkor nem fog szépen kinézni, ha mindig nyitva hagyjuk, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a kanapékat általában ülőalkalmatosságként szoktuk használni.

Akár nappaliba, akár vendégszobába vagy előszobába helyezzük el az új bútordarabot, nagyszerű helyszíne lesz a baráti találkozóknak, rokoni látogatásoknak. Egy kis asztalt elé helyezve családi társasozásoknak is színtere lehet. A méret kiválasztása után jöhet az anyag és kárpitozás eldöntése.

A Nonstop Bútor webáruház kanapéágy választéka segít a megfelelő bútordarab megvásárlásában. Nemcsak a kanapéágyak számtalan variációi, hanem több száz bútorszövet áll rendelkezésünkre.

Pótágy funkcióként is kitűnő választás

Nemcsak nappaliba, hálószobába ideális kiegészítő, hanem gyerekszobába is. Talán itt mutatkozik be leginkább a sokoldalúsága. Összecsukott állapotában nagyon jó ülőhely testvéreknek, szülőknek, nagyszülőknek, barátoknak. Ráadásul a Nonstop Bútornál szinte minden kanapéágy ágyneműtartós, amely lehetővé teszi, hogy a kisgyermek kincseinek biztos rejtekhelye legyen, amikor éppen nincs rá szükség.

A kanapéágy kihúzva jól jön az esti altatásoknál, amikor még szükség van az elalvások ideje alatt a közös összebújásra. Amikor már nagyobb a gyerkőc, a barátai át tudnak jönni egy-egy pizsamapartira és tudnak a kanapéágyon aludni.

Kihúzható vagy kinyitható legyen?

A Nonstop Bútor webáruházban Ön egyaránt megtalálja mindkét típust, viszont azt, hogy melyiket fogja választani, az dönti el, hogy mi lesz a funkciója a mindennapos használat során.

Amennyiben gyakran fog alvóhelyként funkcionálni, akkor javasoljuk a kinyitható változatot, ahol nem külön matracelemeken kell aludni, hanem a két fő számára külön matracfelület található az ágyban a kinyitást követően. Így a rendszeres alvás a gerinc megfelelő alátámasztásával minden nap biztosított.

Sok helyen azonban inkább a vendégágy szerepét tölti be a kanapé, és inkább a társasági élet középpontja, ülőalkalmatosságként szuperál. Ez esetben mindenképp a kihúzható verziót ajánljuk. Ez a típus a kanapé szerepét tölti be inkább, és ennek megfelelő a kialakítása.

Ha további kérdései merülnek fel, keresse a Nonstop Bútor munkatársait, akik készséggel állnak rendelkezésre.

Hasonló bejegyzések